Átértelmezem a bátorság fogalmát a magam számára: nem az bátor, aki nagy arcot növelve keménykedik, és minden akadályt legyőzve a könnyebbik utat választja, hanem az, aki gyengén bár, de elsétál onnan, ahol annyira jó, hogy már rossz, és vállalja a nehezet.
Mondták már rám, hogy boszorkány vagyok.. na ne ijedjek meg, csak fehér, s az jó. Erre egy szemrebbenésnyit megnyugodtam. Legalább a kissé nagyobb kiterjedésű orrom ellenére nem látszom fekete seprűlovasnak, s az egóm suttogva kikérte magának, hogy őt rosszindulatúnak és a sötét oldal odúlakójának nézzék.
Az ember tévedésben van és lesz, addig amíg azt hiszi, hogy képes gyógyítani és gyógyulni a saját és a másik ember kútfőjére és szaktudására támaszkodva.
Mi Auschwitz ahhoz képest, amit nekem kellett átélnem? Szabad választásból, mégis a kényszer vitt rá.
Ahhoz, hogy meggyógyulj, ki kell lépned a társaságból, és ahhoz, hogy egészséges maradj, be kell engedned a társaságot.
Ez- a testem, lelkem, szívem, elmém- érték, értéke nem megállapítható sacc/kb, nem kifejezhető, és nem eladó.
Mondja ezt az, akinek sokáig nem voltak határai.. sem belső, sem külső.. ki-be járhatott, aki csak akart, amikor akart, ki ilyen, ki olyan szándékkal, céllal, eredménnyel.
Nem tudunk jobbat annál, hogy bántjuk egymást? Egy mordulással, éles megjegyzéssel, félvállal, lebiggyesztett szájjal, megvető tekintettel? Nem tudunk annál se jobbat, hogy ütéssel fenyegetőzünk, ütünk, vagy szitkozódunk, ha.. akkor-ral zsarolunk?
Nem mondom, hogy egészséges vagyok, de valószínű, hogy itt még az is beteg, aki nem.
"Gondolta a fene", mondta a költő, s fittyet hányva a közvéleményre és a versei elemzőinek okfejtéseire, megírt még egy verset.