Érzések

Érzelmek az

érzéketlenségben

Jelentem, a háborút megnyertem.
Sötét, álmatlan, könnybe áztatott
éjszakák tankjai dübörögtek érzelem-
tengerem satnya puskái ellen.
A kapituláció elmaradt,
a fehér zászlókat elnyelte a félelem.
"Te vagy a hibás", "Veled nem lehet",
"Minden pénzünket rád költöttük",
"Hát ez a hála?"-, visszhangoztak az
érzéketlen ólomgolyók, és elmerültek
sarjadék naivságom üreges vizében.
Úgy tűnt, felülkerekedtek,
de a víz túláradt, kiöntött, és medrét kereste.
Nem akart mást, csak hű maradni vízségéhez,
Folyt tehát, és mosta a könnyeket.
Felhozta a felszínre az elfojtott haragot,

Kimosta az üregből az elrejtett pánikot.

Lebegett a felszínen minden rémség,

Úszott az árral a kegyetlen érzelgősség.

Fel-felbukkant mint mentőöv a kegyesség,

Alábukott a tiszta ámde nyers őszinteség.

Csendesül már a viharos tenger,

Fogyóáru lett a gyilkos lőszer.

Mindazt mi fontos, lent a mélyben tartja,

Akkor dobja felszínre, ha felkészült a harcra.

Fáj

Fájok, mint holdkórosban a ténfergés

üt, mint béklyó, s kínszenvedés

osztályrészem, nem én akartam

ha nem is kértem, kaptam.

Fáj, hogy mosolyra könny csordul

váratlanul ejt foglyul, s lelkem mordul

ha nekem fáj, fájjon neked is

ha fáj minden, fájjon az Ég is.