Mit fognak szólni?

"Gondolta a fene", mondta a költő, s fittyet hányva a közvéleményre és a versei elemzőinek okfejtéseire, megírt még egy verset.

Bevallom, én is ettől féltem. Olyan érzés volt, mintha a halállal kéne szembenéznem.

De ki? Ki mit szól? A családtagjaid, akik mindenben támogatnak, és bátorítanak? A haverok, akik soha nem hagynak cserben? A főnök, akinek csak az a fontos, hogy te jól érezd magad? A szomszéd, aki úgy ismer, mint a tenyerét? A pap, aki szívén viseli minden gondodat? A Facebook..., hát lehet, az hozzászól, és, ha nem olyat írsz, letilt.

Kinek a beszólásától fog teljesen összeomlani az életed, és kinek a véleménye fogja megváltoztatni azt, amit te élsz meg nap, mint nap? Ki mondja meg, hogy mit, és mit ne vágyj, gondolj, érezz, tegyél?

Amíg nem szerettem magam, azt akartam, hogy "mások" szeressenek, ezért azt akartam, hogy nehogy ne szeressenek. Ebből kifolyólag meg akartam felelni, és ezért azt lestem, hogy mit fognak szólni. De ki? Ki mit szól? És honnan tudjam, hogy mit szól? Lehet, csak gondolja: de mit?

Mi közöm hozzá? Azt ő gondolja, nem én. Lehet nem is gondol semmit, csak elbambult, vagy eszébe jutott egy régi emlék. Esetleg irigy, mert ő is szívesen megtenné azt, amit szeretne, de nem meri, mert fél, hogy mit fognak szólni.

És honnan tudja, hogy mit gondolok? Miért számít az neki? Mennyivel lesz jobb a helyzete attól, amit én gondolok? És meg tudja-e változtatni azt, amit gondolok? Egyáltalán, miért akarná?

Szembenéztem a halállal, sőt, táncoltam vele. Folyamatosan a halál torkára akadtam, és nem bírt lenyelni, mint én a gyógyszert. Ki kellett köpjön. Mert azért sem haltam bele abba, hogy nem érdekelt, mit fognak szólni. De ki? Ki mit szól? Az Isten..., hát, ha Ő szól hozzá, meg vagy élve.