A székely határőr

Mondja ezt az, akinek sokáig nem voltak határai; sem belső, sem pedig külső. Ki-be járhatott, aki csak akart, amikor akart, ki ilyen, ki olyan szándékkal, céllal, eredménnyel.

Ezzel az erővel azt is mondhatnám, hogy az utolsó mohikán, a békés harcos vagy a magányos farkas... a jelentés ugyanaz.

Szekler országban sincs mit megvédeni, eltűntek a határok. Azt sem tudjuk hol végződik a gyilkosok tava, és hol kezdődnek a jó pásztor legelői. Na, nem a honfoglalást siratom, és jajveszékelek a földemért (habár, a keleti bevándorlók mellett az egyre több román fel sem tűnik), hanem arra az erkölcsi-lelki határvesztésre utalok, amely miatt olyan búvalbélelt fiatalok mennek el mellettem az utcán, akik pedig a Facebookon nagyon vagányak.

Kimondom úgy, ahogy van: ha a szülő nem tud határt szabni a saját és gyermeke egójának, akkor nekem kell nekifognom.

"Fiam, eddig s ne tovább. Az, ami eddig mindenkivel működött, velem nem fog. Nem miattad teszem, hanem miattam. Nekem vannak határaim, és felállítom közénk, mint úszómedence szélét: ebbe kapaszkodj."

Félreértés ne essék, az nem határmeghúzás, hogy figyelmen kívül hagyunk valamit, mert "az nem a mi dolgunk", vagy eljátsszuk a kemény szigorút, és megtiltunk mindent. Ez csak a saját bizonytalanságunkról és gyengeségünkről árulkodik. Arról mesél, hogy mi sem tudjuk, meddig van az addig, és félünk, hogy mi is cigányútra tévedhetünk.

Ezek fényében az végképp nem biztonságos, hogy megtapsolunk minden hülyeséget, mosolygunk, és útkeresésnek könyveljük el, ha valaki gátlástalanul randalírozik, dorbézol, belemászik a másik magánszférájába, és olyan dolgokra adja a fejét, ami ellenkezik a józan paraszti ésszel és az Isten rendjével.

Hát akkor mit lehet tenni, mi a megoldás?

Ahhoz, hogy ne jussunk oda, ahol most vagyunk, vagyis, hogy ne elidegenedett zombik menjenek el egymás mellett az utcán, egészségre van szükség; ha sántán is, de lelki kiegyensúlyozottságra, amely magában foglalja a "néha nincs jó kedvem, és ideges vagyok, de vállalom" állapotot.

Ez viszont nem merül ki egy lovas határkerülésben, aztán megyünk haza. Szembe kell néznünk önmagunk sötét oldalával, és hajlandónak kell lennünk változtatni egy kemény belső munka és harc után. Ha ezen túl vagyunk, nem adjuk könnyen a határainkat. Ahhoz túl értékessé válik az újonnan szerzett békénk és életünk.