Család

Senki nem nevezhető felnőttnek vagy inkább embernek, amíg sebezhetővé nem mer válni, vagyis gyermekivé.

Olyannyira nem, hogy lehet épp a te ellenpólusod, de a tükröd mindenképp.

Mielőtt megbotránkoznál, végy egy mély lélegzetet, és várd meg, amíg azt mondom: nem a gyerek feladata, hogy szeresse a szülőt. Ám, még mielőtt tovább hüledeznél, nézz magadba: merre tart az életed? Honnan és kitől várod a megoldásokat?

Amennyiben ezt még elgondolni sem félsz, megértelek. Mert van ilyen. Nem lehet mindig szeretni. Van amikor az is előfordul, hogy gyűlölünk. És olyan is van, hogy nem a gyűlöletet választjuk, hanem a szeretetet, és fordítva. Hibázni emberi dolog, és akarni kijavítani a hibákat még inkább az.

Azért kérdem, mert könnyű álmodozni egy gyerekről, kipottyantani a világra, majd kifelé mosolyogva, befelé bántalmazva bálványozni és bálványoztatni őt a Facebookon is, miközben tele vagyunk búval bélelt, megterhelt, nem náci >NÁRCI< jelölt gyerekekkel és fiatalokkal (szerintem még mindig 95%).

Miért nem találták még fel a szülőképzést, ha már olyat sem lehet tanulni, hogy mitől ember az ember?

(Megjegyzés: tapasztalatból, a saját megrágott és leszűrt tanulságaimból, életmorzsáimból merítek ihletet, vagyis ha már leírtam, azt megelőzően élem is. Életem végéig hibázhatok, ezért ez nem szentírás, de ha a te életedben is fodrozódik ez a visszhang, lehet valami igazságalapja. Ha nem, nem ugyanazt kell megtapasztaljuk. Elöljáróimmal és...

Sokáig nem értettem, hogy miért vagyok gyerekes olyan sokáig.

Azért kérdezem, mert nem látom.. hogy vagytok-e? Kereslek, mert szükség van rátok.

Gyerekként minél hamarabb fel akartam nőni, majd mikor "felnőttem", vissza akartam menni gyerekbe.