Úgy döntöttem lehetőleg ember maradok

Volt idő, amikor tökéletes akartam lenni.. mert úgy éreztem, hogy elvárják tőlem azt, hogy tökéletesen megfeleljek, hogy hogyan, nem tudom.. a jutalom, amit cserébe reméltem, szeretet és elfogadás volt.

Fogalmam sincs, milyen a tökéletes.. talán minden ami nem voltam és nem vagyok? Ha pihenek, dolgoznom kéne, hogy legyen miből megélni? Ha érzelem-túláradok, higgadtnak kéne lennem, mert különben túl sok vagyok? Mindig valamilyennek kellene lennem, ahhoz, hogy ne olyan legyek, amilyen vagyok éppen, és akkor minden rendben lenne? Az olyan lenne, mintha én akarnám megmondani, mi a tökéletes, és nem venném észre, hogy talán éppen benne vagyok..

Tehetek én arról, hogy ebben a testben élek? Itt és most? Bármennyire másképp szeretnék lenni, mint ahogy vagyok, a wécére mindennap rá kell ülnöm, s nem lesz rózsaillatú..

Minél jobban erőltetem azt, hogy megszabaduljak attól, ami vagyok, hogy az legyek, ami nem vagyok, annál jobban az leszek, ami nem akarok lenni, s így hiteltelenné válok.. bohóc.. svihák.. s hirtelen igazat sem tudok mondani.. mert ahelyett, hogy azt mondanám, hányok a tökfőzeléktől, azt mondom, hogy leküzdöttem végre a tökfőzeléktől való undoromat, és most bármikor megehetem, mert nem fog nekem ártani..

Van úgy, hogy nem vagyok tökéletes.. és van, hogy egész elviselhetetlen vagyok.. de mit tehet itt egy ló? .. akkor éppen azzal vagyok, hogy legszívesebben szakítanék magammal, de nem tehetem, tehát azzal az erővel nekiállok szeretni és elfogadni magam.. a hányásommal együtt.. amit aztán feltakarítok, s ügyelek, hogy legközelebb ne kelljen ismételten a hányadékszagot élveznem..