Trauma

Mindig elhatározom, hogy ez volt a következő két hétre adagolt utolsó írásom, aztán mégis jön egy új cím, és pötyögtetek megint.

Nem úsztam meg.. szereztem én is egy-két traumát, ami nem csak arra jó, hogy meggyógyuljak belőlük, hanem arra is, hogy legyen témám. Nem is találom magam méltónak erre a feladatra, mert írni bármiről lehet, de nem mindegy, hogyan. Lesz, ami lesz, az a jó, ha a végén elkezdődik valami.

A kapcsolódó emlék-érzések is kibuggyantak a segítésemre, így könnyebb megfogalmazni, hogy mit éltem meg.. gyermek voltam, sodródtam az árral.

Először is egy váratlan eseményre, kijelentésre, reakcióra, amely ellentmondott a lelkem szeretetre, megértésre, biztonságra és nyugalomra berendezkedett állapotának, érzelmi sokkot kaptam, leblokkoltam, fenyegetve éreztem magam, és félni kezdtem, hogy elveszítem az életem, vagy, ami még rosszabb, egyedül maradok, és nem szeret senki.

Ennek okáért, azért, hogy ez ne következzen be, illetve semmi bajom ne legyen, pánik tört rám, de nem hisztizni kezdtem, hanem elviselhetetlen tehetetlenséget és bezártságot éltem meg, amit fokozott az, hogy nem tudtam segítségért kiáltani. Előfordult ugyanis, hogy a trauma okozója megegyezett a biztonságot jelentő személlyel, személyekkel.

Ez képzavart hozott létre bennem, értetlenül álltam a helyzet előtt, és mivel saját magam és a környezetem előtt is "tagadnom" kellett azt a valóságot, ami velem történt, állandó szorongásban teltek a napjaim, és általános beletörődés és fásultság volt jellemző a viselkedésemre. Mintha semmi nem érdekelne, csak hagyjanak békén. Másrészt pedig fokozott készenléti állapotban voltam, ha netalán "elveszíteném" megint a biztonságot, legyen B tervem a túléléshez.

Tehát "emberfüggő" lettem.. sokszor mások társaságával és társaságában tompítottam a szorongást és a félelmeimet, addig sem maradtam egyedül velük. Féltem a félelmeimtől. Ezen kívül szeretet- és elismerés éhes voltam, ez volt a kokainom, alkoholom, pornóm, autóm, munkám, pénzem, és nem tudom, még milyen függőségek lehetnek. Akire csak lehetett, rátapadtam, és szívtam az erejét.. cserébe szolgáltattam én is abból, amit elszívtam.

Mint mindenből, a traumából is van kiút. Az enyémet pont a szeretet által láttam meg az alagút végén.

Egy traumának, sérülésnek mindig van triggerje (úúúúú, de szak.. vagyok).. egy váratlan esemény, kijelentés, reakció, mozdulat, illat, hangulat bekapcsolta azt a gombot, amely aktiválta a traumát, és a szeretett személynek csak annyit tudtam mondani, mint nyuszika, mikor célhoz ért, hogy "menj a p...ába". Innen indultam el a gyógyulás felé.

Félúton egyedül viaskodtam a félelmeimmel azáltal, hogy újraéltem és megértettem őket könyvek, videók, cikkek, hétköznapi események által. Az út többi részében emberek, barátok, sorstársak osztoztak a kínjaimban.. nyugodtan kimondhattam, kifejezhettem mindent, ami belém szorult, és elhitték (kis naivak :)).. biztonságos talajon próbálgattam a határaimat, és bontogattam önbecsülésem szárnyait.. egyszer csak kezdtem nem félni, és beköszöntött a béke korszaka.

Egész úton azon gondolkodtam, hogy hol volt az Isten mindebben? Hát ott.. velem.. mutatja az utat.