Társaság

Ahhoz, hogy meggyógyulj, ki kell lépned a társaságból, és ahhoz, hogy egészséges maradj, be kell engedned a társaságot.

Ha barátot nem is, de társaságot mi választunk magunknak, attól függően, hogy hogyan rajzoljuk meg azt a törékeny képet, amelyet ki szeretnénk alakítani magunkról.

Kisgyerekként átéljük azt az élményt, hogy különbözünk a szüleinktől, mert eldönthetjük, hogy a piros sapkát akarjuk felvenni, vagy a kutyásat. Vagy mondhatunk nemet, ha babfőzelékkel kínálnak, mert ellenszenvet vált ki belőlünk az íze. Tehát, mi vagyunk azok, akik nem szeretik a babfőzeléket.

A példánál maradva, később könnyebben megtaláljuk a hangot olyan gyerekekkel, akik szintén nem eszik meg a babfőzeléket, vagy ugyanúgy szeretnek hintázni, mint mi, így meggyőzhetjük őket arról, hogy a babfőzelék nem finom. És fordítva.

Felnőtt korban találkozhatunk a "rossz társaságba keveredett" fogalmával, amely mint egy bélyeg, ránk sül a "jó társasághoz" tartozó emberek fejében. Pedig a társaságot mi választjuk az érdeklődési körünknek megfelelően, illetve abból kiindulva, hogy például éppen a hagyományokat őrző vagy a hagyományokat felrúgó emberekként akarjuk-e azonosítani magunkat.

Általában hosszútávon a "hasonszőrű" emberek társasága vonz jobban, ennélfogva egy szörfdeszkázó ritkán keresi a síelők közelségét, mert a síelők nem tudják átérezni a szörfdeszkázás élményeit. Ezért nem lesz "közös téma".

Az is előfordulhat, hogy a társaságunkat a kényszer szüli, mert "meg kell élni valamiből", vagy átmeneti rossz lelkiállapotunkban összefutunk valakivel, aki valamilyen megoldást kínál a problémánkra.

Ha így kerülünk és ragadunk bele egy társaságba, fennáll a veszélye annak, hogy társaságfüggők leszünk, mert jobb lelkiállapotban esetleg nem értenénk egyet a környezetünk nézetével, érdeklődési körével.

Így torzulhat az énképünk, mivel elhittük, hogy "hasonszőrűek" vagyunk a többiekkel. Azt kezdjük képzelni, hogy szörfdeszkások vagyunk, miközben otthon egyedül síelést nézünk a tévében, vagy zsiráf figurákat esik jól gyurmázni.

Eljutottunk hát ahhoz a felismeréshez, hogy annak, aki jól érzi magát a saját társaságában a saját kedvtelésével és lelkiállapotával, nincs szüksége arra a társaságra, amely az ellenkezőjét sugallja számára. Voltaképpen annak, aki nem szereti a babfőzeléket, nem esik jól a babfőzelék rajongók közelsége.

Ennek okáért, amennyiben magunkra erőltetjük a babfőzeléket a babfőzelék rajongók között, hasznunkra válik, hogy addig amíg kigyógyulunk a hányás és hasmenésből, kiváljunk a társaságból, és megengedjük magunknak, hogy ne szeressük a babfőzeléket.

Idővel úgyis megkedveljük az origami hajtogatást, és találkozunk olyan emberekkel, akik szintén örömüket lelik benne.

Ráadásul egyszer csak felbukkanhat egy vagy több babfőzelék rajongó, akik valamiért megunták a babfőzeléket. Érdeklődnek, hogy milyen az élet babfőzelék nélkül, és a példánkon felbuzdulva, ők is váltanak. Máris akadt egy közös téma, a változás és annak lehetősége.

Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, szükségünk van az emberek társaságára, amelyet mi választunk magunknak, annak fényében, hogy énképünket milyen tükörben szeretnénk látni. Ha a társaságnak is tetszik az a kép, amelyet bennünk lát, egy közösség lehetünk, ellenben ha nem bírja elviselni a saját tükörképét, kidob magából. Ebben az esetben nem velünk van a baj. Nekik ízlik még a babfőzelék.