Szülő gyermekek

Sokáig nem értettem, hogy miért vagyok gyerekes olyan sokáig.

Ismerős az a helyzet, amikor egy ember nagyon éretten és komolyan próbál hozzáállni valamihez, határozott véleménye van, de a következő percben idétlenül röhög olyasmin, amin nem igazán kéne?

Gyerekes alatt nem a gyermekséget, gyermetegséget értem, hanem annak a képességnek a hiányát, hogy nehéz helyzetekben ne struccpolitikát folytassak, megfutamodjak, dackorszakot éljek, kétségbeessek, féljek, öngyilkosságon gondolkodjak, hanem merjek szembenézni a helyzettel, vállaljam a kihívásokat, beleérzően és lehetőleg higgadtsággal keressek megoldásokat, bátran lépjek a tettek a mezejére, és bizakodva nézzek farkasszemet az életemmel.

Hogy tudok ekkora mondatokat írni? Szerencsére nem németül kell.

Hát most értem. Gyerekként nem voltam gyermek, és felnőttként se lehettem az, pedig szerettem volna. Ennek az az oka, hogy finoman, szakszóval szólva parentifikálódtam (ez úgy hangzik, mintha azt írnám, hogy bebábozódtam, s látom magam előtt annak folyamatát).

Elszülőiesedés. Vagyis, gyermekként, amikor a felelősségnek és tágabb körű rálátásoknak nyoma se kéne legyen, magamra vállaltam a felelősséget, mert ráláttam a helyzetre. Ebből kiindulva, én akartam megoldani a szüleim problémáit azért, hogy megteremtsem magamnak az érzelmi, lelki biztonságot. Ergo, a szüleim helyébe léptem, hogy legyen szülőm.

Túl korán elkezdtem foglalkozni a felnőttek dolgaival, pedig nem az lett volna a dolgom. Az én dolgomat meg nem végeztem el.. vagyis nem mentem át a dackorszakon, nem vívtam ki a magam akaratát, nem merültem el a saját játékaimban és kedvteléseimben, és nem választottam szét a "nagyok" vágyait a sajátomtól.

Mivel egy idő után kényelmetlenné vált az a szenvedés, amit ez okozott (szenvedélyes és mély szerelmet sem lehet gyerekkorban leragadt sebekkel megélni), kénytelen voltam gyógyulni. Ez nagyrészt azt jelentette, hogy újfent parentifikálódtam, és a saját magam anyjává avanzsáltam magam. Éspedig úgy, hogy odafordultam a kicsi Zsuzsihoz, és megkérdeztem tőle, mi baja. Hagytam, hogy elmondja, figyeltem rá, és megértettem, hogy miért az a baja, ami. Oszt hagytam, hogy játssza és tombolja ki magát.

Hülyén hangzik, de bevált.

Most a kicsi meg a nagy Zsuzsi nem cserélnek szerepet, és nem tévesztik össze a feladataikat.

Komolyan tudom venni a más gondját és az elvégzendő feladatokat, másrészt nagyon idétlenül tudok röhögni meg viccet csinálni, amiből lehet. A játék közös terület.

Sok felelősségteljes felnőtt mellett valósággal bohócnak érzem magam. Kivéve, mikor azzal foglalkozom, ami bánt (téged). Akkor komolyan figyelek. Nem vicc.