Szomszéd

Ennek a történetnek van szemlélője, mesélője és kitalálója egy személyben. Nem mindennapi, ritka, mint a fehér holló feketében, átlagon felüli eseményről van szó, amely még számunkra is alig hihető, akik pedig hajlamosak vagyunk mindent válogatatlanul elhinni, főként azt, ami alig hihető.

Történt egyszer, hogy a történet mesélője kilépett megszokott környezetéből, és a város végén találta magát. Kemény, csontfagyasztó hideg és hitegető áltavaszi meleg tél után rajzottak a megmazsolásodott blokklakók az első hosszabb napsütésre, mint méhek egy élet kezdetén, és nem ritka jelenség volt váratlanul rég nem látott ismerős idegenekbe botlani.

Módos, kikerált, nyugati karosszériájú keletiesen teljesítő gépjárműben (ezt onnan tudja a történet kitalálója, hogy erősen ügyködött az indításán a tulajdonosa) városvégi falulakók készültek elmenni otthonról. A történet szemlélője csak a háta mögött zajló előkészületek neszeit érzékelte, ugyanis figyelmét teljesen lekötötte a hegyek ébredező halványzöld varázsa és a városszél sárba döngölt szürke hétköznapisága között húzódó határ.

Egyszer csak derűs csengettyűszó táncolt bele a motorzúgás egyhangúságába, és aprócska lovasszekér vált ki a domboldalból a kanyarban. A bakon tenyeres-talpas család négy tagja köszönt oda a gépét rekcumoló szomszédnak, mire az a szomszédok közötti szokásos szokás szerint intézte is a kérdést.. "merre, merre?", mire a család fője elégedetten csak annyit válaszolt.. "itt ne, átugrottunk egy kicsit a szomszédba."