Szégyen

Amikor megindul a lavina, és elkezdünk gyógyulni, olyan, mintha egy végtelennek tűnő gödröt ásnánk: a kincs a béke és az érzés, hogy szeretünk és szeretve vagyunk, pont úgy ahogy vagyunk.

Ahogy csákányolunk lefelé, és haladunk a lelkünk legmélyebb bugyrai felé, ahol a rejtett sebeink, sérüléseink, félelmeink, "démonaink" lapulnak, vannak megállók.. kicsit olyan, mintha villamoson utaznánk, és egy kellemes robothang bemondaná: "munkaundor" megállóhely következik.. átszállhat a "tanulási fóbia" és "megfelelési kényszer" járatokra.. további jó utat kíván a "mély trauma és belső konfliktus kezelési és feldolgozási" zrt.

Közvetlenül a végállomás előtt, a gödör kemény aljának még puhább részénél elérünk oda, ahol senki nem akarna kiszállni és körülnézni: "szégyen" megállóhely. Ez az a pont, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy bármennyire takargattuk a valóságot, akármennyire fényeztük magunkat, lelkünket és gondolkodásmódunkat beszennyezi a szégyen szürke foltja.

Kinek mi.. bűnöző, sérült, kitagadott, beteg, problémás családtag, barát, ismerős, város-, falubéli, politikus, vezető.. utálatos, megvetett, elítélendő, undorító, taszító, téves, illetve nem felkapott, dicsőített, imádott, ajnározott tulajdonság, jellemvonás, karakter, teljesítmény, döntés, cselekvés, állapot. Még az is szégyen, ha valaki lyukas zokniban megy be a kórházba, vagy nem tudja leírni helyesen, hogy muszáj (sokáig én sem tudtam, az "uszályból" indultam ki).

Én a szégyennel küzdöttem meg a legnehezebben. Bevehetetlen várnak bizonyult, mert nem éreztem a magaménak, olyan volt, mintha valami külső ellenséggel hadakoznék, akinek nem ismerem a fegyvereit, és a sajátjaim erőtlenek hozzá képest. Ha jól belegondoltam, megértettem, hogy miért volt ez: nem szégyennel születtem, illetve az vagyok aki, tehát a szégyenérzetet kívülről kaptam. Nem kellett, de adták.. tessék, vidd..

Valahol a "közös kommerszül álmodozó fejben" fel van emelve a "standard" totem szobra, és aki vagy ami nem hasonlít rá, szégyellnivaló, kivetendő, "fúj, mik vannak" kategóriába száműzendő.. így fordulhat elő, hogy szégyenlem a bársonynadrágom, ha a környéken a szakadt farmer a menő.., vagy nem szégyenlem, ha gátlástalanul harácsolok, mert a státusomból adódóan senkinek nem tűnik fel, hogy az nem normális.

Egy biztos: ha sikerült kiszállni a "szégyen" megállóhelyen, és nem rettentél el attól sem, hogy a kudarctól való félelmeddel farkasszemet nézz, ¾ sikered van.. a következő megállóhelyen levetheted a válladról ezt a terhet, és visszaadhatod annak, akitől vagy amitől származik, még ha nem is tudod pontosan, kiről vagy miről is van szó. Végül szusszanj fel.. nem baj, ha nem értesz a mechatronikához.. olyan kaktuszokat úgyse termeszt senki, amilyeneket te.