Segíts magadon, mert az Isten se tud (avagy a "főtt béka szindróma) 

Csak azért sem hagyom a poklot békében fortyogni, s hadd álljon Lucifer kukkra a trónján a kénköves tó közepén miközben kiírom, hogy annyira belepunyultunk a kényelmes mocsarunkba, hogy kedvünk sincs valóban közel férkőzni a Teremtőnkhöz, mert könnyebb elhinni egy hazugságot, mint "megdolgozni" az igazságért.

Pszichológiailag bizonyíthatóan a "főtt béka szindrómában" szenvedünk, amely azt jelenti, hogy a békához hasonlóan, amely akkor sem ugrik ki a fövő vízből, ha megsül, addig ülünk tehetetlenségünkben a saját személyes és társadalmi ürülékünkben, amíg az ránk nem rothad az örökkévalóságig.

Annyira megfosztottak az önálló, józan ítélő képességünktől és a saját lelkiismeretünk hangjától (hogy kik, kövesd vissza a fonalat az életedben), hogy mindent is kipróbálunk, és elkövetünk azért, hogy a szarszagot tompítsuk, és könnyebben elviseljük a csípő és égető fájdalmat, amelyeket ez az állapot okoz. Csak ne kelljen kimászni belőle, inkább pelenkát cserélünk.

Elkezdjük a folyamatot a különböző önpusztító függőségek és pótcselekvések gyakorlásával. Majd miután észrevesszük, hogy azért a lelkünkkel is foglalkoznunk kellene, és a hagyományos vallásos gyakorlat és szokás nem hozott állapotbeli változást, sorra vesszük a különféle praktikákat, spirituális és ezoterikus tanokat, irányzatokat, írásokat, és megállapodunk amellett, amely megtart minket a langyos ürülék gödrünkben.

A különbség a régi és új állapot között az, hogy a gödröt folyton rózsaillattal permetezzük, és elviselhetőbbé tesszük a hasonlóan kényelmes társaság bevonásával.. legalább legyen kivel osztozni a kellemetlen de büdös helyzetünkön (ha iróniát érzel a hangnemben, jól érzed, mert erre a helyzetre nem találtam megfelelőbb tónust).

Elárulom, hogy én is főttem a saját tudatlan, naiv, jóhiszemű, büszke, akaratos, önfejű, elbizakodott levemben, amíg nem kezdett folyni rólam a víz, és tikkadtam meg a szomjúságtól. Akkor kaptam az alkalmon, és mivel hallottam az evangéliumról, vánszorogtam az irányába, mint utolsó szalmaszál után. Ekkor éreztem az Isten végtelen szeretetének egy morzsáját, amely elég volt arra, hogy az egész kenyeret akarjam.

Azóta elképzelni sem tudom, hogy visszamenjek a fazékba, és ott rothadjak közönyben, szomorúságban, félelemben és bizonytalanságban. Akkor sem, ha úgy tűnik, ezren szeretnek, és a javamat akarják. Hiszen a Teremtő igazsága, Jézus a Krisztus nélkül nemhogy barátság, együttérzés, egészség, összetartozás, szeretet, béke nincs, de élet sem. Csak béka lét és rózsaillatú fortyogás a langyosság égető tavában.