Pálya nem választás

Még most sem tudom, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek.

Rég nem látott ismerősök, barátok gyakran nekem szegezik a kérdést, hogy "és mivel foglalkozol.. hol dolgozol.. miből élsz..?", és ez a "hogy vagy?" után a top második érdeklődési kör.

Ez azt az érzést kelti bennem, mintha ez a terület adná meg a léthez való jogosultságot. Vagyis, ha a fenti kérdésekre nem tudok válaszolni, nem is létezem. Legalábbis olyan, mintha visszaestem volna az evolúció legalsó lépcsőfokára, és csak parazita lennék a dolgozó társadalom nyakán.

Ahhoz képest, hogy már gyermekként elálmodozunk a fényes jövőt ígérő karrier illetve foglalkozás formákról, és ha kérdezik, rávágjuk, hogy "káoboj" vagy "kukás néni", ritka az az ember, aki elhatározza, és véghez is viszi ebbéli szándékát.

A Big Bráder korán elkezdi az agy beidomítását, és első lépésként azt hiteti el velünk, hogy akkor vagyunk értékesek és fontosak, ha tudjuk, hogy "mi leszünk, ha nagy leszünk", felnőttként pedig legalább a minimálbért megkeressük.

Én "világszép nádszál kisasszony" lévén balerinának indultam, de pályámat a lehetőségek korlátozottsága kettétörte. Azonban, mivel nagy képzelőerővel rendelkeztem, bújtam a könyveket, és örültem, ha kaptam színes ceruzát, krétát, kariókát, mert akkor biztos festettem, rajzoltam, színeztem. A kis játékzongorára zeneműveket kalimpáltam, és áriákat adtam elő a rögtönzött babaközönségnek. Nagyon szerettem színész lenni, bármit el tudtam játszani, még Winnettou lovát is.

Mindezek ellenére, nem tudtam mi akarok lenni, ha nagy leszek, de ha ránéztem egy felnőttre, azt mondtam volna, "szabad". Mert úgy tűnt, mintha a felnőttek szabadok volnának. Hogy ők azt csinálnak amit akarnak, mert senki sem szól bele az életükbe.

Később Amerikával belájkoltam az angol nyelvet, és csak a vájtfülűségemnek köszönhetem, hogy meg tudtam tanulni. De még érettségi után sem döntöttem el, hogy mi akarok lenni. Csak észrevettem, hogy mosmá Éva is vagyok, s ha jő Ádám, segítek neki.

Időközben Forrest Gump lettem, és mindent is csináltam a wc pucolástól a szórólapozáson át a cikkírásig. Dolgoztam multi cégnél és piacon egyaránt. Ritka volt az a pillanat, amikor nem szerettem, amit éppen csinálok.

A ceruzáim, a hangom és a könyveim mindig ott voltak kéznél, hogy a gyermekkori hajlamaimat kiélhessem, amennyiben az élet hajszájából ki akartam szállni, ha csak néhány percre is.

A kreativitást a tudatalattimba száműztem, mert a Big Bráder azt mondta, hogy abból nem lehet megélni. Ezért erőltettem a pályaválasztást, mert felelősségteljes, szabad felnőtt akartam lenni.

Hát, nem lettem. Sem felelősségteljes, sem felnőtt, sem szabad. Big Bráder terméke voltam, egy mozgó bőrruhás robot.

Még most sem tudom, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. De már nem akarok sem pályát, sem irányt választani. Inkább hagyom, hogy az válasszon engem. Hátha úgy legalább szabad lehetek.