Örök gyerek

Gyerekként minél hamarabb fel akartam nőni, majd mikor "felnőttem", vissza akartam menni gyerekbe.

Emlékeim alapján ez azért volt így, mert gyermekként túl sok terhet cipeltem, és úgy éreztem, hogy felnőttként elég szabad leszek ahhoz, hogy azoktól megszabaduljak. Felnőttként pedig rájöttem, hogy nem lehettem gyerek, ezért vágytam arra, hogy felhőtlenül, gondtalanul csak annyi legyen a dolgom, hogy szeretve vagyok, úgy ahogy vagyok.

Talán ezért van az, hogy ha azt hallom "én nem akarok felnőni, örök gyerek akarok maradni", felgyúl a belső piros lámpa, és az első reakcióm az, hogy "plíz, ne".

"Örök gyerekek" társadalmát éljük, és tetszik-e nekünk? Jól érezzük-e magunkat benne? Azt látom, hogy nem igazán, mert megy a mutogatás.. de Lacika volt a hibás, ő vette el a játékomat.. anyaaaa, Sárika nem hagy békén, mindig rugdos.. Sanyika olyan gonosz, sose játszik velem.. anyaaa, Katika és Pistike nem szeret, nem adják ide a versenyautót..

Ez "örök gyerek" verzióban.. de a szomszéd volt a hibás, ő nem javíttatta meg a kocsiját, szóba se állok vele.. nézd meg, ez a Sára milyen nagyképű, még köszönni se képes, hát forduljon fel.. mindent megtettem Sándorért, s ez a hála, szép mondhatom.. Katalin és Pista menjen a francba, ide se dugják az orrukat, s még nekik áll feljebb..

Gyerekként sírtam, ha nem kaptam meg a tejet, kenyeret, vizet, játékot, figyelmet, és örvendtem, ha igen. Mentem árulkodni, ha bántottak, ellenállásba, konfliktusba kerültem, mert gyáva voltam veszekedni vagy verekedni, de ha a játszótársam megütötte magát, oda tudtam menni hozzá, és megvigasztaltam.

Az "örök gyerek" mindig mástól (anyjától, főnöktől, házastárstól, baráttól, gyerektől, kiskutyától, elnöktől, pópától) várja a mannát, és ha nem úgy teljesülnek a dolgok, ahogy azt szeretné, lemegy bármitől függőbe, folyamatosan panaszkodik, semmi sem lesz jó, felépíti magában az "örök tökéletes" saját verziójú másoknak benyalós mozit, és azt játssza minden helyzetben, akkor is, ha a valóság teljesen más. Vigasztalása azért nem ütős, mert a saját gyerekkori sérelmeivel és sötét oldalával nem tud mit kezdeni, és rögtön megsértődik, ha valaki "beszól".

Felnőttként nem akartam örök gyerek maradni, mert ha az maradtam volna, nem lehetnék egészségesen gyermeki, nyitott, kíváncsi, megértő, beleérző, az érzéseit és gondolatait őszintén megélő és kifejező felnőtt. Mégiscsak nagyobbra nőttem, mint egy gyerek. Így előtte járok, ha akarok, ha nem. Ezért nem mindegy, hogy milyen példát mutatok neki.