Nem kiválasztott

nép a magyar, és, mint olyan, én sem vagyok okosabb senkinél. Gyógyulok, és a szó lett a fegyverem.

"Betegen" én is kiválasztottnak éreztem magam, mert magyar vagyok. Sőt, "felkapott" székely. Akkor még nem sejtettem, hogy a saját és a népem kisebbrendűségi komplexusa beszél belőlem.

Egy gyermek szeretne a családja, környezete középpontjában lenni, mert figyelemre, törődésre, elismerésre, tehát szeretetre vágyik, és ha nem kapja meg "természetes" úton, igyekszik azt kivívni magának. Ha másképp nem, dacolva, toporzékolva, sztrájkolva vagy úgy, hogy valami "tökéletes" képességet, képet talál ki magának, és azzal büszkélkedik, hívja fel magára a figyelmet.

Így indul el önimádó, nárcisztikus személyiségzavaros törtető ámde békétlenül gyenge rögös útján, és folyton keresi a lehetőséget, hogy kit vagy mit uralhat le, hogy kisebbrendűségi érzését és önértékelési zavarát ellensúlyozza. Mindenki fölött állónak, mindenre feljogosultnak érezteti magát, és ha ellenállásba ütközik, érzelmi hadjáratba kezd, és az áldozat szerepébe bújva sajnáltatja magát, amíg ismét a figyelem középpontjába kerül.

De mi történik egy kicsi néppel, amely minimum Európa kereszttüzében találja magát, és egyedüli mentsvára az "elnyomóinak" hamis istene, kitalált hiedelmek és bálványok magasztalása? Hát persze, hogy elárvul, kesereg, próbál megfelelni a környezetének, és önigazolást keres azáltal, hogy kiválasztottnak kiáltja ki magát, és eköré meséket, mondákat, tényeket sző szent helyeiről és csodás képességeiről.

Pedig, ha jól belegondolunk, semmivel sem alávalóbb a görög, német, horvát vagy román a magyarnál vagy a zsidónál a Teremtő szemében. Olyan istenből nem kérnék, aki valaki(ke)t fölém helyez, hogy uralkodjon rajtam, mert én szellemi fogyatékos, debil vagyok.

Az történt tehát, hogy többnyire minden nép "benárcult", még mindig bizonygatni akarja a fölényét a világ játszóterén. A játékból a magyarok sem akarnak kimaradni, legfőképp azért, mert az Isten az embert uralkodásra és nem szolgaságra teremtette.

Azonban uralkodni csak úgy lehet, ha saját magunkon tudunk uralkodni, és tudjuk, hol van a helyünk.. nem a térképen, hanem az azonosságunkban.. nem a románokhoz vagy amerikaiakhoz képest, hanem az élő igazsághoz képest. Onnan ugyanis megkaphatnánk az elegendő figyelmet és elismerést ahhoz, hogy egyénileg és csoportosan is jól értékeljük magunkat hibáinkkal együtt. Hát, azt meg "keresni" kell, mert nem égi manna, hogy alászálljon a hazugságaink közepébe. De ha megkaptuk, többet nem ver balsors, mert történjen bármi, szabadok vagyunk.