Nem cserélnék veled

"Cserebere fogadom

Ami tiéd, otthagyom"

Régebben, amikor nem voltam magamnál, és az Isten is még éppen a halászbot mellett unatkozott, mert akármekkora és akármilyen ígéretes volt légyen a csali, sehogy se akart nekem ízleni, mindenki akartam lenni, csak én nem.

Jobb volt a szomszéd kislánynak, mert neki nem volt kötelező délutáni alvásra vonulni. Szerencsésebb helyzetben volt az osztálytársam, mert a szülei egyszeri munkás emberek voltak, ezért ő többet játszott, mint tanult. Néha jobb lett volna a barátnőm bőrébe bújni, mert laza csaj lévén "szabadon" pasizhatott, és sorolhatnám, de akkor nem férnék bele 300-400 szóba.

Egy szó, mint száz, a világon mindenki másnak jobb sorsa volt, mint nekem, és mit nem adtam volna azért, hogy helyet cserélhessek a legutolsó putrilakóval, mert még az is azt csinálhatott, amit akart, csak én nem.

Megeshet, hogy korán elkezdődött a "szomszéd kertje mindig zöldebb" program átírása a winchesteremre, de az is előfordulhat, hogy nem azt éltem, ami természetes úton kifejleszthette volna az egészséges önazonosságomat, hanem azt, amit a környezetem szinte önkényesen rám erőltetett, szinte nélkül.

Elképzelhető tehát, hogy ha kedvemre kihancúrozhattam és kidagonyázhattam volna magam, önként és dalolva, vagy legalábbis kifáradva mentem volna délután aludni. Az is lehet, hogy tanulni is szerettem volna, ha a figyelmemet nem a gaz és a burján kötötte volna le inkább, hanem a valódi termés, és lazább is lehettem volna, ha szabadott volna hibáznom.

Ez lett volna, ha.. de nem ez volt, mert az volt, ami, és ennek köszönhetem a témám, hogy egy percet sem cserélnék veled bőrt. Hiszed vagy sem, csak téged bír el, és úgy hozzád van nőve, hogy engem úgy köpne ki magából, mint sárkány a torkán akadt királyfit.

Cserébe én se adnám oda neked az enyémet, még tönkretennéd, vagy azt mondanád, óóó, így könnyű.. lóf@szt könnyű (a hétköznapi szóbeli életben néha így fejezem ki magam, ha nyomatékosítani szeretnék egy kiemelten fontos tényt). Esetleg egy perc után összeroskadsz egy száraz mézes pogácsás tarisznya súlya alatt, mert neked csak ennyinek tűnt az ezer mázsás teher.

Mégis hogy történhetett, hogy ez a mindenkivel csereberélős lelkiállapot senkivel nem közösködő állapotba fordult át? Először is bekaptam a csalit, horogra akadt hal lettem az élet óceánjában, s mint olyan, lehetőséget kaptam a "minden szar" gondolkodásmódból a "hogyan tudom a tehetségemet az élet javából az élet javára fordítani" hozzáállásba váltani.

Másodszor, amit én küzdök végig, és azok a kincsek, amelyeket én ástam el vagy ki, az enyémek.. jöhetnek vontatóval vagy az oroszok, nem veheti el tőlem el senki. Dicsekedhetsz a vagyonoddal, villogtathatod a szép testedet, a (szak)tudásodat, a hírneved, lebegtetheted a belépődet a mennyországba, vagy menőzhetsz a haverjaiddal egy pokoli jó partin, amit csak akarsz.. nem cserélnék veled.

Tisztára örülök, hogy ilyen "hülyét", mint én, nagyítóval se lehet találni még egyet. Ráadásul, senki más nem tud olyat írni, mint én. Jó érzés, hogy nyusziból oroszlán lettem, és ha éppen gondolatban nem kalandozok el, tényleg figyelek. Most ez vagyok én. (még így is 482 szó)