Mert a valóság mindig más, mint amilyennek azt elképzeljük

Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona című könyvét tartom a kezemben és az értelmemben- rá vagyok tapadva, mint légy a légypapírra. Az első dolog, amit magamon tapasztalok olvasás közben.. érzések: szomorúság, szorongás, lehangoltság, fájdalom és nagyon meglepő, de üresség. A könyv a drogfüggőségről szól.

Pedig most vagyok a gyógyulásom és regenerálódásom teljében, nem így kellene éreznem magam.

Azonban, ha jobban belegondolok, ezek az érzések voltak bennem akkor, amikor valami olyan hatás ért gyermekkoromban, amelyre így kellett reagálnom. Szándékosan használom a kell szót, mert örömet nem tudtam azzal kapcsolatban megélni.

És mivel a hatás folyamatosan megismétlődött, folytatódott, illetve állandósult, azaz, nem oldódott meg a probléma, ezeket az érzéseket eltompítottam, elnyomtam, ignoráltam. Beállt a gyilkos szélcsend a háborgó lelkemben, és kongani kezdtem az ürességtől. Nemhogy haragot vagy ellenszenvet nem mertem érezni, de még jókedvet vagy nyugalmat sem.

Ezzel lezártam az érzelem csatornáimat, hatalmas falakat húztam magam köré (azt hihetted, hogy velem állsz kapcsolatban, de az az álarcom volt, amit a falon keresztül kilógattam), általános letargiában és alvó üzemmódban voltam, vagyis léteztem, de nem voltam jelen.

És szerinted ebben az állapotban hogyan lehetett boldogulni a közben zajló életben? Hát, csakis szorongva. Mert mit tegyen az ember, ha nem mer önmaga lenni, ha meg kéne mutatnia, hogy mi zajlik valójában benne, de nem tudja?

Mi a megoldás arra, hogy nem tudja szeretni a valódi szomorú, szenvedő, üres önmagát, hanem visszavágyik az önfeledt és szabad gyermekségébe, ahonnan kiragadták őt a körülmények, és belekényszerítették a jelenlegi fagyos, érzéstelen állapotába?

Nekem az álmodozás volt, a fantáziámban való elmerülés, ahol egy élhető és szeretetteli világban lehettem.

Másoknak a drog. Lazítószer. Álomba ringató kémia. Öröm forrás. Energia bomba. Nyugalom és béke vegyület. Űrt betöltő anyag.

"Mert nincs más lehetőség. Csak nézz körül a világban. Ki normális? Miért jobb annak, aki nem drogozik? Milyen más alternatívát kínál a világ arra, hogy ne drogozzak? Egy pszichológus sem hozza vissza az elvesztett gyerekkoromat."

Szóval, most először együttérzek a droghasználókkal. Senki nem akadt az utamba, aki drogozásra csábított volna. Viszonylag nagyobb biztonságot kaptam a családomban, mint más. És sok más tényező megakadályozta, hogy ne ez legyen az utam.

Viszont a kemény harcot, amikor szembe kellett néznem saját magammal, nem kerülhettem el. Eldöntöttem, hogy nem leszek Kőműves Kelemenné, és nem akarok többé szorongásban élni.

Droggal vagy anélkül, mindannyian sérültek vagyunk. És mindannyian érezni akarunk. Legalább annyit, hogy igazán szeretünk és szeretve vagyunk. A drog nem hoz össze szeretetben senkit. Mert ahol félelem van, ott nincs szeretet. És ha valaki nem szereti saját magát úgy, ahogy van, mást sem tud szeretni. Tapasztalat.