https://mindenegyben22-webnode-hu.disqus.com/embed.js

Manipuláció

2023.08.21

(pszichológiai értekezés rendkívüli szakértelemmel addig, amíg a pszichológusok kávéznak)


Korunk szeretetnyelve, amelyet csak az nem ért, aki manipulál, és akit manipulálnak.

Ebből kifolyólag valószínű, maga a pápa sem szeret igazán (vagy ellenkezőleg, ő szeret a legjobban), mert fogalma sincs arról (vagy éppen nagyon is jól tudja), hogy amit a szeretet és törődés nevében tesz, az a másik ember érdeklődésének, kíváncsiságának és cselekedeteinek a maga és szervezete érdeke és hasznára fordított, érzelmi és értelmi ráhatással történő befolyásolása és eltérítése.

Akkor ezt megint egyszerűbben: "ha elhiszed és megteszed azt, amit mondok, elfogadlak, és szeretlek. Hidd el, így jobb neked, semmi értelme más lehetőség után nézned, de ha mégis, olyan jó nem lesz sehol, mint velem."

Kik manipulálnak kit/kiket?

Gyenge emberek gyenge embereket.

Kik a gyenge emberek?

Nem az, aki csak két cekker zöldséget vállal be hazafelé a piacról, bár még arra is azt mondják, hogy nehéz, hanem az, aki nem becsüli és szereti magát annyira, hogy merjen gyenge lenni.

Az ember önmagában gyenge faj (egy önéletrajzi jellegű leírásban ez egy opció volt – faja: ember). Egy erősebb szél felkapja, és elviszi, illetve egy nagyobb termetű állat is képes végezni vele. Hát hogyne kapaszkodna még egy fűszálba is, hogy életben maradjon, és biztonságban érezze magát.

Keresi, hogy hol beszélnek (cselekvést, példamutatást itt nem célszerű említeni, mert nincs is) erről az igényéről, és hol tudná beszopni, mint csecsemő az anyatejet. A beszélő addig is fontosnak és erősnek érzi magát, amíg a gyenge emberrel el tudja hitetni, hogy rá van szüksége. A gyenge ember pedig addig is fontosnak és erősnek érzi magát, amíg el tudja hinni, hogy rá van szükség.

Miért gyenge a beszélő? Mert csak úgy érzi magát fontosnak, ha rábeszélhet valakit valamire azáltal, hogy a saját malmára hajtja a vizet. Önmagában elveszett, és nincs mihez fognia, csakúgy, mint gyenge embertársa.

De mi történik akkor, ha a gyenge ember úgy kikupálódik lelki erőnlétben, és olyan jó viszonyba kerül a Teremtőjével és saját magával, hogy nem akarja mindig fontosnak és erősnek érezni magát, hadd töltse el a természetes állapota, és átadja magát a gyengeségének?

Akkor bizony a gyenge ember tényleg gyengévé válik, és ettől annyira erős lesz, hogy nem lehet őt többé manipulálni. Ugyanis az erős gyenge emberek nem a másik erős gyenge emberektől kívánják elszívni az életnedvet, hanem folyamatosan kicserélik azt egymás között, adnak és kapnak, keresik és békén hagyják egymást, kérnek és kérést teljesítenek, élnek és élni hagynak (itt a szerző a valódi életre gondol, nem a valódi előttire).

És akkor most egy kis reklámszünet.

Ha sikerült figyelmen kívül hagynod, netán kikapcsolnod a készüléket, gratulálok, rád már kevésbé hat a gyenge emberek beszéde. Azonban légy óvatos.. fogalmad sincs, hogy a szomszéd vagy a haver mire nem képes.

© 2025. mindenegyben22- Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el