Kicsi óriás

"Én ehhez kicsi vagyok", és ha ezt kimondom, nem tudnék nagy dolgokat írni, s más lenne a sorsom. Tehát ilyet nem mondok, hadd tudja a világ is, tehetséges vagyok, s használom, akkor is, ha nem jár érte jutalom.

Ha most te úgy hiszed, hogy kicsi vagy beleszólni a nagyok dolgába, elárulom neked, hogy én is ebben a hiedelemben nőttem fel, és éltem egészen addig, amíg akkorára nem nőttem, mint Dávid, amikor leparittyázta Góliátot.

Jó nagyképű lettem- gondolhatod-, hogy ilyen merészeket állítok magamról, de azt csak azért gondolhatod, mert még kicsinek érzed magad ehhez. Pedig miért ne lehetnél te is Dávid, aki nem csinált be a pelenkába, ha Góliát megjelent előtte, és a Ferrariját villogtatta az egész város előtt. Jó gyenge lehet, ha mindenhova vontatni kell.

Ezért fordulhat elő az, hogy általában mindenki a "háta mögött" okos óriás, és zuvatol, mintha a világ összes ideje az övé lenne, de ha szembetalálkozik a beszéd tárgyával, összemegy, mint pamut pulóver a mosógépben, és egy gyenge "jó napot kívánok, hogy teccik lenni" után alig várja, hogy eliszkolhasson.

Az iskolában ha mást nem is, de azt jelesre megtanultuk, hogy kuss a nevünk. Csak akkor hagyhatja el hang a szánkat, ha felelünk, vagy kicsapnak szünetre. "Kicsik vagyunk", hogy egy tanárnak, igazgatónak, elöljárónak, felnőttnek ellent mondjunk- tanították-, és mi elhittük.

A mai fiatal generációval ez a trükk nem működik. Jobban kikövetelik, hogy embernek nézzék őket. Hiszen ér nem egyetérteni a szülővel vagy bárkivel, sőt, néha ajánlott ahhoz, hogy egészséges önálló életet tudjunk élni. Az más kérdés, hogy ismerjük-e, és/vagy meghúztuk-e a tisztelet és tiszteletlenség, illetve pofátlanság közötti határvonalat.

Gyakran előfordul, hogy elégedetlenek vagyunk valamivel vagy valakivel. Főleg a választások után három nappal. És hát, mitévő legyünk, szembejön a szomszéd, megkérdezzük, hogy van. Aztán megengedjük a panaszcsapot, vagy kihasználjuk a nagycsaládi ünnepi ebéd adta lehetőséget, hogy előadjuk a politikai, szociális, pedagógiai és technikai szakértelmünket mindenről is.

Sok kicsi nem megy sokra, főleg, ha nem lettek kicsi óriások. Kicsi óriásnak lenni kiváltság. Azok kiváltsága, akik nem akarnak félni még a saját árnyékuktól is, ezért úgy döntenek, hogy meggyógyulnak. Miből? Az az ember, aki ismétlődően panaszkodik, pletykál, másokat lejárat, átkozódik, nem egészséges. Ellenben az, aki képes mindenért hálát adni, meghallgat, biztat, és őszintén elmondja szemtől szemben a búját, baját, bánatát, de még örömét is, kicsi óriássá nő (a szememben).