Kedvesség (rákellenes írás)

Úgy félek a mindig kedves (nyájas) "összeszedett" emberektől, mint a tűztől.. egy igaz szóra, gesztusra, tettre előbújhat belőlük a kígyó, felszisszen és mar is beléd, vagy kisvártatva tekeredik a nyakad köré.

"Kígyót melengettem a keblemen", jövünk rá, miután valakiről lehullt a mosolygós álarc, és az aktuális önmagává változott.

Én is kedves voltam.. mindenki kedvében járó, alkalmas, kéznél levő, behódoló, bólogató, csendes, mindent eltűrő, áldott jó lélek, aki a légynek sem árt. Az idő nagy részében azonban a lelkem tele volt a sérüléseim és traumáim taposóaknáival, amire ha ráléptek, sírtam, hisztiztem, toporzékoltam, ordítottam, vagy elhallgattam, köpködtem, cinikuskodtam, kritizáltam, beszóltam, lehurrogtam, felhánytorgattam, zsaroltam, gúnyolódtam.

Vagyis elnyomtam, lenyeltem, eltitkoltam, letagadtam, illetve elsimítottam a valódi állapotomat (harag, frusztráció, düh, kényelmetlenségi érzés, félelem és szorongás), hogy megfeleljek, el-és befogadjanak, megértsenek, szeressenek, elismerjenek, dicsérjenek, túléljek vagy meggazdagodjak. - és ez lett a felsorolások nem hivatalos gyergyói rekordja.

Mielőtt kitenyésztettem volna magamban valamilyen rákfajtát, vagy belementem volna több olyan helyzetbe, ahonnan a pokolba vezető lejtő csak 5 perc lett volna, oda jutottam, hogy nem félek a valódi érzéseimet megélni és megmutatni. Az élet igazságát és magamat választom mindenki előtt minden körülmények között. A korábbi állapotomhoz képest a különbség az, hogy ha kedves vagyok, az már az új eperszívemből jön, akkor is, ha határozottan ki kell mondanom az igazságot, bármennyire fájjon.

Persze, tudok goromba lenni, türelmetlen, meg agresszív, főleg akkor, ha a józan paraszti ésszel ellenkező gondolkodással és viselkedéssel találkozom, de hadd ne legyek minden pillanatban tökéletes, csak mert az élő Istenről is beszélek.

Saját magunkról beszélni a legnehezebb, ezért gondoljuk azt, hogy aki kint mosolyog, az bent is vidám. Hányszor csodálkozunk el azon, hogy "olyan jól éltek, mégis megbetegedett és meghalt"? "Olyan rendesek, mégis mi lett a fiúkból?"

Hát, gondolunk-e bele abba, hogy az a mosoly csak a szerethetőség fenntartásának kedvéért lett kirakva az arcra? Fel szokott-e tűnni, hogy az a kedvesség egyből elszivárog, ha a saját gyerekünk, családtagunk tesz próbára?

Ezért egy lehetséges gyógymód a rákra az lehetne, hogy otthon ugyanolyanok vagyunk, mint a munkahelyen, illetve ugyanúgy viselkedünk az idegenekkel, mint a hozzánk legközelebb állókkal. Így nem fordulhatnánk saját magunk ellen a kedvességünkkel.