Józan paraszti ész

Tudom, hogy az Isten dolgait sima paraszti ésszel nem lehet felfogni, de én azután józanodtam ki, miután megláttam, hogy az igazság itt volt, és még most is lehetne a Földön, ha lenne józan paraszti eszünk.

Ahányszor Istenről akarok beszélgetni, mindig valami baromság sül ki belőle, és gyakran kívánom azt, hogy bárcsak bele se fogtam volna. Aztán minden istenezőt elkívánok jó messzire tőlem, ahol hidegebb van, ugyanis én a meleget szeretem.

Mert biztos, hogy a 645 vallás közül valamelyik 1234-ik nézete fog rám szakadni, és elbizonytalanítani. Valószínű, hogy a Biblia száraz betűit fogják felmondani, vagy egy a saját lelki valóságából a mennyországba menekülő "hívő" fog kiselőadást tartani az elképzeléseiről.

Hát, nekem ez nem kell. Sem pokol, sem menny, sem kárhozat, sem pedig örök élet nem kell, és mindenki érezze jól magát abban, amiben van.

Van nálam józan paraszti ész, és nem félek használni.

Miért járunk templomba, ha nem hiszünk legalább egy annyiban, hogy bajban tényleg a Teremtőhöz fordulhatunk? Miért hisszük azt, hogy ha meghalunk, elalszunk vagy megsemmisülünk, majd esetleg feltámadunk? Közben meg kedvünkre gyilkolhatjuk saját magunkat és másokat. Miért kellene bárkinek is az örök élet, ha itt dőzsölhet kedvére, és aztán megy aludni? Miért nem hiszünk a pokol létezésében, ha már itt a Földön is létrehoztuk? És miért nem hiszünk a mennyországban, ha itt is képesek vagyunk megtapasztalni egy békés pillanatban?

Tehát, ne mondja nekem az ateista, hogy nincs Isten, amikor olyan helyzetekből és állapotokból jöttem ki, amelyekbe saját erőből belehaltam volna.. plusz, tényleg éreztem a végtelen szeretetét és türelmét. És ne mondja nekem egy istenező ember, hogy el fogok kárhozni, ha visszaszólok, hogy az igazi együttérzést csak hírből ismeri.

Nem utolsó sorban, miért hisszük, hogy meggyógyultunk vagy egészségesek vagyunk, ha félünk megmutatni magunkat az otthonon kívül? Miért gondoljuk, hogy a két napos önsegítő tanfolyam eltünteti az összes sebet és traumát, amit 5 év terápiával is alig lehet feldolgozni? És miért gondolja magát egy emelkedett mester jónak, amikor nem emlékezik az adott szavára?

Józan paraszti ésszel be tudom látni, hogy nekem egy olyan állapot sem volt jó, amelyben betegen, félve, szorongva, élvezeteket hajszolva túléltem egyik napról a másikra, várva, hogy hátha ebben a magazinban megadják a választ a kérdésre, hogy mitől lesz már jó.

Nekem az igazi és végleges válasz kellett. Itt és most akartam élni, békében, együttérzésben, szeretetben (hozzájött a hitelesen). Erre hajtok most is.

Hiszen mit számít, hogy majd meg akarok semmisülni, fel akarok támadni, vagy békakirályfiként térnék vissza, ha üres tekintettel vonszolom magam az utcán, és csak egy energiaital tart életben?

Elég istenező voltam?