Istentelen népnek nincs szégyene

Az Isten Fia azt mondta, hogy aki hisz benne, nem hal meg, aki meg nem, azon az Isten haragja van.

Ezt nem csak fel akartam mondani, mint bemagolt leckét, hanem mára élem, látom, és tapasztalom. Mert úgy döntöttem, hogy nekem az élet kell.

A halálból jövök, és megtettem mindent, amire akkori állapotomban képes voltam. Mostanra már nem engedem meg, hogy bármilyen külső hatásra visszagyűrűzzön az életembe.

Még mindig meg tudok lepődni azon, hogy az ember mire képes, ha a saját kútfőjéből, traumáiból, meg nem engedett vágyaiból, zabolázatlan illetve elnyomott érzéseiből, szabadjára engedett fantáziájából és gondolataiból meríti bátorságát és magabiztosságát. Milyen meggyőződéssel és meggyőzően adja elő és alkalmazza a hazugságot, miközben fogalma sincs arról, hogy mit tesz. Nem kivétel ez alól a vallásos ember sem. Ő a titulusos elkövető, tudatlansága alól felmenti őt a védjegye.

Nagyon visszataszító például, amikor egy nő hűséges a párjához, tiszta szívvel szereti őt, és random alkalmatlankodó férfiak az utcáról befüttyögtetnek, beszólogatnak, flörtölnek, le is tapizzák, anélkül, hogy bármire kíváncsiak lennének az adott nő életével kapcsolatban.

Ez ellen szégyentudatra lenne szükség, de az nincs, nemhogy erkölcsi tartás. Azonban ezt embertől, főleg a maitól, eltanulni nem lehet.

Ehhez nekem is az Isten igazsága kellett, és a döntés, hogy mivel nem akarok betegen, stresszelve, szorongva, másokat agyongyötörve túlélni, az igazi életet választom. Azt, amelyet az Isten szán nekem. A saját erőmből csak a síromat ásnám.

Ez csak egy írás, amelyet elolvastál. Az élet folyik tovább, és vagy halálba, vagy pedig életbe torkollik.