Istentelen népnek nincs szégyene

Az Isten Fia azt mondta, hogy aki hisz benne és a szavának, hiszi, hogy van Isten, és nem hal meg.. aki meg nem, azon az Isten haragja van.

Ezt nem csak fel akartam mondani, mint bemagolt leckét, hanem mára élem, látom, és tapasztalom. Mert úgy döntöttem, hogy nekem az élet kell.

A halálból jövök, és én is megtettem mindent, amit azok, akik még ott vannak. Értem, de már nem engedem meg, hogy bármilyen külső hatásra visszagyűrűzzön az életembe.

Még mindig meg tudok lepődni azon, hogy az ember mire képes, ha a saját kútfőjéből, traumáiból, meg nem engedett vágyaiból, zabolázatlan illetve elnyomott érzéseiből, szabadjára engedett fantáziájából és gondolataiból meríti bátorságát és magabiztosságát. Milyen meggyőződve és meggyőzően adja elő és alkalmazza a hazugságot, miközben fogalma sincs arról, hogy mit tesz. Nem kivétel ez alól a vallásos ember sem. Ő a titulusos elkövető, tudatlansága alól felmenti őt a védjegye.

Nagyon visszataszító például, amikor egy nő hűséges a párjához, tiszta szívvel szereti őt, és random alkalmatlankodó férfiak az utcáról befüttyögtetnek, beszólogatnak, flörtölnek, le is tapizzák, anélkül, hogy bármire kíváncsiak lennének az adott nő életével kapcsolatban. És fordítva.

Ez ellen szégyentudat kellene, de az nincs. Nemhogy erkölcsi tartás. Azonban ezt embertől, főleg a maitól, eltanulni nem lehet.

Ehhez nekem is az Isten igazsága kellett, és a döntés, hogy mivel nem akarok betegen, stresszelve, szorongva, másokat agyongyötörve túlélni, az igazi életet választom. Azt, amelyet az Isten szán nekem. Magamtól csak a saját síromat ásnám.

Ez csak egy írás, amelyet elolvastál. Az élet folyik, és vagy halálba, vagy pedig életbe torkollik.