Hol vagytok szülők?

Igazán nem az én dolgom.

Azért kérdem, mert könnyű álmodozni egy gyerekről, kipottyantani a világra, majd kifelé mosolyogva, befelé bántalmazva bálványozni és bálványoztatni őt a Facebookon is, miközben tele vagyunk búval bélelt, megterhelt, nem náci >NÁRCI< jelölt gyerekekkel és fiatalokkal (szerintem még mindig 95%).

Könnyen elsétálhatnék talpig feketébe öltözött, sír néma, emos gyerekek, és fiatalon megvénült vagy dedóban ragadt, cumitól selypítő és nyávogó, másokkal és önmagukkal rossz kapcsolatban lévő lányok s fiúk mellett, mert hát, nem az én dolgom, honnan tudjam, hogy neki arra van-e most szüksége, miért szólnék bele a más dolgába?

És elsétálok, de nem könnyű szívvel, hanem mélységes fájdalommal, mert ha nem lettem volna hasonló helyzetben, úgy tűnne, hogy ez normális. Sajnos, tudom, hogy ez nem normális.

Látom magamat abban a lányban, aki a "normális, szerető" anyja mellett álldogál némán a boltban, nem reagál a kedves kérdésekre és nyájas megjegyzésekre, mert tudja, hogy az anyja színészkedik. Ő meg ráér később is színészetet tanulni a színiiskolában.. ha akar.

Most éppen arra lenne szüksége, hogy az anyja őt is észrevegye, de nem teszi. Nem látja, mennyire szomorú. Nem veszi észre, hogy egy színes ruhadarabja sincs. Nem hallja, hogy nem reagál, egy mukkot nem szól. Láthatatlan az anyja számára. Úgy, ahogy van, megszűnt létezni. Úgy létezik, ahogy nincs.

Tudom, hogy szenved. Mert a tinikori lázadásnak nem kell föltétlenül a pokol mélységeit megjárósnak, sátánistába, önmagát vagdalósba, kurvába lemenősen drasztikusnak lennie. Elég lenne az a szabadság is, hogy megélhesse és kifejezhesse éppen kibontakozó eltérő gondolkodását és érzésvilágát elsősorban a szülő felé, aki azért van ott, hogy visszaigazolást és útmutatást jelentsen a számára.

De hol vagy te, mint szülő? Meddig bújócskázol a saját gyermekeiddel? Vagy inkább, meddig bujkálsz saját magad elől, játszva a felnőtt és tapasztalt szülőt? Találkoztál már azzal a nagyon szomorú, megnémult, gyászoló lánnyal, aki te vagy? Miért vonszolod a saját tükörképedet magaddal mindenhova? Mikor veszed észre, mikor nézel szembe vele?

Igazán a te dolgod, hogy hogy kínlódsz a saját bőrödben, de én fiatal párti vagyok, és ha gyereket, fiatalt látok szenvedni, jönne, hogy a felnőttet megfojtsam egy kanál vízben. Akkor is, ha tudatlan.

Mert a felnőtt annyit már tudhatna, hogy milyen az, ha jól vagyunk, és milyen, ha nem. Ennek fényében nincs felmentés a bűne alól, ha folytatja "okos", bántalmazó hadjáratát az élet ellen.