https://mindenegyben22-webnode-hu.disqus.com/embed.js

Hitelesség

2023.10.06

Háttö, így is lehet kezdeni egy írást, és milyen jól megvan önmagában.. lehet, hogy nem hihető azok számára, akik fennkölt, tudálékos, szakmailag kizsírozott, tudományos, nyelvtanilag és stilisztikailag "helyes", utalásokkal és idézetekkel teletűzdelt szövegekhez szoktatottak, de legalább hiteles.

Mert hitelességről beszélni ma olyan, mintha az Alientől azt kérdeznénk, hogy érzi magát egy másik Alien hasában.. háttö, sehogy, mert nem oda tartozik. Az Alien ember hasában kel életre, mint ahogy a hitelességhez is ember kell. Olyan ember, aki egészségesen tud kötődni egy másik emberhez, de nem fél dobni a kötődést, ha a hitelessége forog kockán.

Nekem annyi közöm volt a hitelességhez, mint a Facebook-nak a valósághoz: semmi.

Gyermekként megtanultam, hogy megtagadom saját magamat ahhoz, hogy valódi szeretetet és figyelmet reméljek onnan, ahonnan nem várhattam. Vagyis tartozni akartam valakihez, illetve élni akartam a kötődés fogalmát, ezért, ha azt mondták, nem szabad "rosszalkodnom", nem rosszalkodtam, annak ellenére, hogy akkor éppen "rossz" akartam volna lenni.

Ezzel azt értem el, hogy nem a saját személyiségemet és életemet éltem, hanem azokét, akik amúgy sem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok, és folyton meg akartak változtatni. Voltaképpen ők maguk is meg akartak felelni valaki másnak, hogy szeretetet és figyelmet kapjanak, ezért engem akartak erre-arra formálni, hogy saját magukkal elégedettek és békében lehessenek.

Na, ennek most vége.

Nem érdekel, mennyire nem vagyok hiteles, szakmai, tapasztalt, érett, bölcs, tehetséges kifinomult, kiegyensúlyozott, laza, összeszedett, pozitív, spiri-ezo-szado-mazo vagy lelki. Az sem foglalkoztat túlságosan, hogy más mit akar rólam képzelni, gondolni, feltételezni, vetíteni, pletykálni, megállapítani, illetve elvárni tőlem. És az is lényegtelen, hogy furcsának, bonyolultnak, nyávogósnak, hisztisnek, soknak, nehéznek, vonzónak, vagy bármilyennek néznek be, titulálnak, bélyegeznek.

A rólam alkotott képek a hangulatoknak és állapotoknak megfelelően változnak. Ezért akinek zavarom a gerendáját, úgyis kijelöl, letilt, hátat fordít, levegőnek vagy lenéz, kritizál, belém köt, provokál, cserbenhagy, vagy amit akar.

Hozzájuk nincs miért kötődnöm. Mert az vagyok, aki az adott pillanatban lehetek, és ez számomra fontosabb, mint hiteltelen emberek figyelme és szeretete. Ráadásul, ők sem tudnak kötődni hozzám, mert nem fogadják el saját magukat olyannak, amilyenek.

Attól tartok, ha tovább nyúzom ezt a szöveget, nem lesz hiteles. A hiteltelenség meg kinek jó?

Háttö, ennyi..

© 2025. mindenegyben22- Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el