Hahó, itt vagy?

A legtöbben nem vagyunk magunknál, nemhogy a másiknál.

Talán azért akarunk annyira látszani, mert nem vesszük észre magunkat. Nem vesszük észre, hogy észre akarjuk vetetni magunkat, és ezért ölünk is, ha kell; de minimum meg akarunk felelni.

Úgy akarunk ki- vagy feltűnni, hogy észre sem vesszük, és beleolvadunk a masszába. Ahogy azt gondolni szokás, csepp leszünk a tengerben. Ugyanazt csináljuk, amit a többség, csak kicsit másképp. Kék tinta helyett piros vagy szivárványos festékkel mázoljuk tele a világ falát ugyanazokkal a mintákkal, miközben azt hisszük, mi fedeztük fel a falat.

Még a kisebbség is többség. Bár nem azt csinálja, amit a többség, ugyanabban a pácban van, mert nem hisz másban, mint a nagy többség. Ráadásul, azzal sem dicsekedhet, hogy jobb állapotban lenne, mint az átlag többség. De azáltal, hogy ő rendkívüli kisebbség, kitűnik a jelentéktelen többség közül, holott nem csinál mást, mint feltűnősködik ott, ahol mindenki egyetlen többségbe olvad bele.

Így könnyű észre sem venni magunkat. Kit érdekel, hogy szomorúak vagyunk, ha a csapból is az folyik, hogy pozitívnak kell lenni? Ki foglalkozik azzal, hogy rosszul esik, ha nem hallgatnak végig, amikor a TikTok fontosabb, mint a legmélyebb érzéseink?

Hát, minket ez biztos hidegen hagy. Még jó, hogy nem kezdünk el azzal foglalkozni, hogy számunkra mi jó, és mi nem. Még elrabolja a drága időt attól, hogy megosszunk egy olyan posztot a Facebookon, amit már 320-an megosztottak, vagy megakadályoz abban, hogy kigúnyoljuk azt, aki figyel magára, és világosságot mer vinni az éjszakába.

Ha azt sem tudjuk, mi fán termünk, honnan tudhatnánk, hogy jó-e az, ha mindenhol feltűnősködünk, vagy hogy van-e értelme annak, amit csinálunk? Hát még, ha Isten őrizz, valóban a másik emberre kellene figyelnünk? Hisz, aki nem tud figyelni saját magára, tud-e a másik emberre tekintettel lenni?

Egy gyermeknek szüksége van arra, hogy amíg felnő figyeljenek rá, visszajelezzenek neki, lájkolják és elfogadják őt, visszatükrözzék az érzéseit, foglalkozzanak vele, és a figyelem középpontjába helyezzék őt. Ám, ezután már jó esetben "magához tér", és megtanul saját magára, illetve másokra figyelni.

Tudjuk, mégsem tesszük. Maradunk inkább a többségnél. Ott legalább nem tűnik fel, hogy sóvárgunk a figyelem és szeretet után, mint egy gyermek a játéka után.