Hahó, itt vagy?

A legtöbben nem vagyunk magunknál, nemhogy a másiknál.

Talán azért akarunk annyira látszani, mert nem vesszük észre magunkat. Nem vesszük észre, hogy észre akarjuk vetetni magunkat, és ezért ölünk is, ha kell.. de minimum meg akarunk felelni.

Úgy akarunk ki- vagy feltűnni, hogy észre sem vesszük, és beleolvadunk a masszába.. ahogy azt gondolni szokás, csepp leszünk a tengerben. Ugyanazt csináljuk, amit a többség, csak kicsit másképp. Kék tinta helyett piros vagy szivárványos festékkel mázoljuk tele a világ falát ugyanazokkal a mintákkal, miközben azt hisszük, mi fedeztük fel a falat.

Még a kisebbség is többség. Bár nem azt csinálja, amit a többség, ugyanabban a pácban van, mert nem hisz másban, mint a nagy többség. Ráadásul, azzal sem dicsekedhet, hogy jobb állapotban lenne, mint az átlag többség. De azáltal, hogy ő rendkívüli kisebbség, kitűnik a jelentéktelen többség közül, holott nem csinál mást, mint feltűnősködik ott, ahol mindenki egyetlen többségbe olvad bele.

Így könnyű észre sem venni magunkat. Kit érdekel, hogy szomorúak vagyunk, ha a csapból is az folyik, hogy pozitívnak kell lenni? Ki foglalkozik azzal, hogy rosszul esik, ha nem hallgatnak végig, amikor a TikTok fontosabb, mint a legmélyebb érzéseink?

Hát, minket ez biztos hidegen hagy. Még jó, hogy nem kezdünk el azzal foglalkozni, hogy számunkra mi jó, és mi nem.. még elrabolja a drága időt attól, hogy megosszunk egy olyan posztot a Facebookon, amit már 320-an megosztottak.. vagy megakadályoz abban, hogy kigúnyoljuk azt, aki figyel magára, és fényt mer vinni az éjszakába.

Ha azt sem tudjuk, mi fán termünk, honnan tudhatnánk, hogy jó-e az, ha mindenhol feltűnősködünk, vagy hogy van-e értelme annak, amit csinálunk? Hát még, ha Isten őrizz, valóban a másik emberre kellene figyelnünk? Hisz, aki nem tud figyelni saját magára, tud-e a másik emberre tekintettel lenni?

Egy gyermeknek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá, visszajelezzenek neki, lájkolják és elfogadják őt, visszatükrözzék az érzéseit, foglalkozzanak vele, a figyelem középpontjába helyezzék őt.. amíg felnő. Ám, ekkor már jó esetben "magához tér", és megtanul saját magára, illetve másokra figyelni.

Tudjuk, mégse csináljuk. Maradunk inkább a többségnél.. ott legalább nem tűnik fel, hogy sóvárgunk a figyelem és szeretet után, mint egy gyermek.. a játéka után.