Gyergyói körkép remastered

Van egyfajta különös varázsa a gyergyói tavaszhoz közelítő télnek: semmi varázsa nincs, de az ember mégis arra van kényszerülve, hogy minden erejét összeszedve átjusson a sár-tengeren, és minden kis jókedvét beleadva, nekifogjon a következő feladatának.

Ez a fejlett technikájú, patyolat közlekedésű, akadálymentes, civilizáltan bús nyugati világban lehetetlen lenne.

Itt muszáj túlélni, és muszáj arra emlékeznünk, hogy nem ganajtúró bogaraknak rendelt el minket a Teremtő, hanem naponta csizmáját, szoknyáját, nadrágját, visszapillantó tükrét, de még bevásárló szatyrát is összesározó, mindenről dugiban határozott véleménnyel rendelkező, gyergyói polgárnak.

 
 Mint olyan, elhümmögjük, elejjjejezzük, elbeszéljük, hogy "hogy lehet ilyen körülmények között normális életet élni", aztán botorkálunk tovább egymást kerülgetve a 2-el lépegető autókkal (nagy bátorságra vall autóval elindulni egy-egy mellékutcában, sosem tudhatjuk, melyik óceán után jön egy macska vagy egy bernádhegy, nem beszélve egy gyalogosról).

 Azonban a gyerekek.., ha őket nem hagyjuk most kiélni magukat a pocsolyatapicskolásban és jégtörésben, akkor nyáron sem, mert következő télen a medrek megtelnek megint (egy állandó van csak, a gyergyói gödrök).

 
Gyergyóban, télen, különösen, ha a nap sem süt, nem feledhetjük soha: a nyár meleg önfeledtsége, luxusutazással tűzdelt hamis csillogása, a miccsezős, sörözős vikkendek tiszavirág életű nyugalma könnyen idegeskedésbe, elégedetlenségbe, aggodalomba, rohanásba és rosszkedvbe csaphat át.

 És észre sem vesszük, hogy nem a gödrök, sár, hó, kutyaszar, szemét, hideg, sötét miatt vagyunk búval béleltek, hanem elég nekünk a magunk mindennnapi baja. Nem elég, hogy azt sem tudjuk, miből élünk, még combig sárosak is leszünk a kisboltig, s vissza. Moshatunk megint.