Félelem

Ezúttal szembeszállok az ősellenséggel, és miután nevén nevezem, megragadom a gyökerénél, és elindítom a kifelé vezető útján a szívedből: a félelemtől csak úgy szabadulhatunk meg, ha megértjük a miértjét, szembenézünk vele, és sok esetben, megtesszük azt, amitől félünk.

Lehet, hogy az egészség ellentéte nem a betegség, hanem a félelem? Létezik, hogy csak akkor lehetünk egészségesek, ha egészek vagyunk? De hogy vagyunk egészek? És mitől félünk valójában?

Olyan nincs, hogy nem félsz semmitől. Legalább egy póktól vagy csótánytól összerezzensz vagy felsikoltasz, és összerándul a gyomrod, ha előzéskor a szembejövő autóval szemben csak 15 méter előnyöd van.

Én féltem, hogy 4-est fogok kapni az iskolában, elkések az óráról, elvesztem a házkulcsot, elüt az autó, rám förmednek, nem tudok elvégezni egy feladatot, nem felelek meg az utcán szembejövő idegen kiskutyájának sem, megszégyenülök, nem szeretnek, nem vagyok szeretetre méltó, egyedül maradok, megsemmisülök. A többi nem jut eszembe.

Tulajdonképpen féltem, hogy nincs létjogosultságom, és miután végigszenvedtem az életem, elveszítek mindent és mindenkit, tehát semminek semmi értelme nem volt. Azért akartam értelmet adni az életemnek, mert féltem, hogy nincs értelme.

Mielőtt megfogantunk, már egy gondolat voltunk, és a szó, hogy legyen, létrehozta a megfoganást és az életre való születést. A pici csecsemő a teljességből, az egészből szakad ki, és önmagában egy egészet alkot. Élet lehetősége születik, és élni akar, úgy ahogy őt az anyaméh biztonságban, melegségben, elfogadásban és szeretetben ringatta, táplálta, növelte.

A különválás és a rideg, ellenséges, törtető világgal való találkozás, súrlódás és megküzdés viszontagságai megviselik az ember biztonságérzetét, kővé változtathatják az érzékeny szívet, kirekesztetté és száműzötté teheti az otthonra vágyó lelket, és szeretet gyanánt mindent tapasztalunk, csak azt nem.

Pedig érezzük és tudjuk, hogy azért születtünk, hogy biztonságban szeretve legyünk illetve szeressünk, és hogy éljünk. Ha ezt a létszükségletet nem kapjuk meg, vagy veszélybe kerül, elkezdünk félni, szorongani, nyugtalankodni, aggódni, kétségbeesni, rettegni, pánikolni, panaszkodni, menekülni, hadakozni, gyűjtögetni, meditálni.

Majd egyszer csak szól a testünk egy betegség formájában, hogy valami nem stimmel, egész lelkünkkel kiváltunk az egészből, nem is hasonlítunk arra, akik vagyunk, már rég nem élünk, csak a mozgásképesség kelti még azt a látszatot, hogy mintha mégis.

De hol van ez az egész, és hogy lehetünk egészek? Hát ott, ahonnan csecsemőként jöttünk, és úgy, hogy visszatalálunk oda, az Élet Forrásához. Vagyis teljes lelkünkkel, elménkkel, szívünkkel csak azt keressük, akarjuk, ami az Élet, minden egyéb elválaszt Tőle, és félelemet kelt bennünk.

Félsz attól, hogy nem vagy szeretve, vagy hogy valami bajod eshet? Ez ismerősen hangzik? "Úgy szeretett téged Isten, hogy a Fiát, Jézust, küldte, hogy ha hiszel Benne, és alkalmazod, amit mondott, biztonságban és félelem nélkül élhetsz"?

Mit számít, hogy megbuksz egy vizsgán? Miért esnél kétségbe, ha kirúgnak a munkahelyről? Mit árthat neked egy járvány vagy gazdasági válság? Miért ülnél fel fenyegetéseknek és hamis ígéreteknek? Miért ne ugornál fejest a mélybe a bándzsi dzsámpingon? És persze, hogy meg mered simogatni Mattikát, a tarantulát, vagy Kát, az óriáskígyót (ha a gazdája megengedi).

Azért élsz, mert szeretve vagy, és ezt a szeretetet senki és semmi nem veheti el tőled. De ahhoz, hogy ne félj, akarnod kell ezt a szeretetet. Akarnod kell meggyógyulni, és igazán élni. Különben nincs az a terápia vagy pszichológus, aki elmulasztaná a félelmedet a szeretet és biztonság nélküli élettől.