Ez már művészet

Nem mind művész, aki művész, és a művészetet kész művészet megérteni; de nem szükséges.

A művész valahogy másképp van csavarozva, mint egy művész. Nem elég neki a puszta önkifejezés vágya, a közízlés elvárásainak való megfelelés, esztétika, arányok, forma, harmónia, szabályok, tudás, díszítés, megrendelés, díj, mondanivaló. A művész ezeket gyakran felrúgja, hogy elérjen oda, ahol a lényeg van: a lélekhez. Hidat épít a saját és a te lelked között, vagy éppen lerombolja.

Ami mégis állandó az az élet Lelke, aki a lelkünket "költögeti" egy élethű tekintet, hangulat, érzés, részlet, benyomás érzékeltetése által. Mintha az a kép, dal, szobor, mozdulatsor azért jött volna létre, hogy felkeltse az érdeklődésed, beindítsa a képzelőerődet, reakciót váltson ki belőled, és gondolkodásra késztessen. Annyit biztos elér, hogy kell ez neked vagy nem; hogy "undorító, mik vannak" vagy "milyen szomorú mosolya van annak a gyereknek a háttérben".

Hasonlítottál már össze egy sima fényképet egy portréval? Mi volt a különbség?

Egy portréban mindig megakadt a figyelmem a száj sarkának ferdülésén, a ráncok mögött elhúzódó keserves kínokon, a szemben csillogó elégedettségen, a fülbevalók személyiséggel való összefüggésén vagy azon, hogy az unoka miért szereti azt a nagyapát.

A művész nehezebben tudja pénzre váltani a tehetségét, és van, hogy nem is akarja. Ő a te lelkiismereted. Megakad a szemed egy képen, és jön, hogy leköpd, annyira megbotránkoztat. Esetleg meghallasz egy dallamot, és elsírod magad, mert felidéz benned egy elnyomott fájó emléket.

Ezért sem a művész, sem pedig az alkotás nem hibás. Jött az ihlet, elkezdte, és megcsinálta. Aztán eléd került, és hozzáadtad a magad lelkivilágát. Bele- illetve megláttad azt, amit nem akartál meglátni a világban vagy saját magadban; azt, amit félsz tudomásul venni és kifejezni.

Hát ezek vagyunk mi: a saját érzéseinknek, vágyainknak és gondolatainknak szabad, őszinte ismerője, megélője és kifejezője, vagy ennek az ellenkezője. Ha már túl vagyunk ezen a felismerésen, levetkőzhetjük ezeket, meg akarhatunk szabadulni tőlük vagy elfogadjuk őket, és megszelídülnek. De ez már művészet.