Ez az a nap

Ez az a nap, amikor az írás is csak azért megy könnyebben, mert frissiben minden jobban esik.

Különben vasárnap.., és az a nap, amely minden nő biológiai és házirendjét felborítja. Ha akarja, ha nem.

Minden hónapban beállít az a nap, amikor a lelked is ott folyik ki, ahol csak tud, és te a nehezen együttműködő tested tudatában egyet akarnál: elbújni a világ elől a meleg kis barlangodba, ahova senki nem férkőzhet be, és élni a mormoták örökké álmodó életét.

De eljön a reggel, fel kell kelned, és a pihenő nap ellenére, bele kell vetned magad a társas élet játékaiba..ha mással nem, önmagaddal.

"Ha ma délután nem alszom legalább két órát, akkor hiába keltem fel".. gondolom magamban, majd elfantáziálgatok a napom megkönnyítésének lehetőségeiről.. sztornó.. nem jön össze.

Nehezen kapom össze magam. Épp csak elkerülöm, hogy a saját lábamba ne botoljak meg, és ne üssem el a wc ajtót. Hideg vízzel mosakodom, mégis elfelejtek dezodort használni (na, majd este lecsutakolom magam, addig legalább kevésbé közelítenek meg bűzös borz állapotomban).

Nincs idő szépítkezni. Kit érdekel, hogy úgy nézek ki, mint egy pubertás tini, amikor a tettek mezejére kell lépni.. így is örülök, ha a kávétejet nem cserélem össze a tejszínnel, és időben odateszem a vizet forrni.

Asztal megterítve, méz, lekvár szervírozva, kávé gőzölög. Társaim a szenvedésben és jómagam nyugodtan megadhatjuk magunknak azt, ami mindenkinek kiadósan járna: a reggeli fontos.

"Elvette a kalácsomat.. mindenkinek jár egy szelet kalács, tehát nekem is..", azzal fogom az utolsó szeletet, és jóízűen megeszem. "Majd vágok még egy szeletet, hogy mindenki boldog legyen.."

Túllépek az első csalódásomon, jön a következő. Könnyed, maradékokból, tojásrántottából összeállított ebédet képzelek el magamnak.. pikk-pakk megvan, semmi felhajtás, és mehetek is aludni, miután elmostam azt a három tányért és egy fazekat, amit használtunk. Gondoltam.. sztornó..

"Végy egy konzervet, tedd bele a legalsó fiók jobb hátsó sarkában lévő fekete sütő lábasba, majd vedd ki a tésztafőző fazekat, hozd ki a tárolóból a tésztát, mérj le belőle 100 grammot, várj 15 percet, majd tedd oda főni a kályhalap jobb felső csigájára. Addig melegítsd fel a maradékot a legkisebb tepsiben a legalacsonyabb hőfokon."

Összpontosíts.. tehát, mi a legfontosabb soron következő feladat? Alvás.. ja, nem itt van a szószos tál? Jó, jó, majd a végén kiöntöm a saláta maradékot is, ha még nem estem teljesen szét.

És nem. Közben arra is jut időm, hogy szóljak az engem megfigyelő és rólam társalgó társaimnak a szenvedésben, hogy hallok ám mindent, de ha megpróbálnának érthetőbben és lassabban utasítgatni, hatékonyabban téblábolnék.. nem beszélve arról, hogy ha önállóan tudnék érvényesülni, szárnyalnék.. gondolom magamban.

Veszik a lapot. Valószínű, meglátták bennem önmagukat, ezért úgy bánnak velem, ahogy szeretnék, hogy én is bánjak velük. Csak egyet láttam.. a céljához minél könnyebben eljutó és alvó énemet. Ezért nem féltem kifejezni és megmutatni azt az önmagamat, aki éppen vagyok.

Túllépek a második csalódásomon, jön a következő Persze, hogy mosogatás közben hozzáverem a csaphoz a lapos tányért.. egyértelmű, hogy zajt kell csapnom, mikor a többiek alusznak, pont most nem fog a kezem. És az is természetes, hogy akkor van 362 darab edény mosogatnivaló, amikor nekem aludnom kéne. Mi több, tökéletes idő arra, hogy olyan lassú legyek, mint egy lajhár, és úgy érezzem magam, mint egy elefánt a porcelánboltban.

De jó, nem vertem szét a konyhát, és a törlőrongyot is kiteríthetem végre a szárítórúdra. Ez most csak egyet jelenthet: azt, hogy végre megyek aludni.. két órát.. egyhuzamban.. sztornó.. nem jön össze.

Az ágy helyett a székre ültem a laptop elé, és elkezdtem írni, hogy ez az a nap, amit az Úr jókedvéből elrendelt, és hátravan még a fele, amíg valóban aludhatok. Addig jöjjön a kávészünet, és egy újabb lehetséges lecke önmagamról. Már úgysem félek csetleni-botlani, tökéletlennek, gyengének, esendőnek, mormotának látszani. Néha az vagyok.. miért is titkolnám?