Érezni ér

Remélem ezek után kineveznek az érzések nagykövetének, és az érzelmek mélytengeri sellőkirálynőjévé koronáznak, mert ennyit foglalkozni velük, mint én.. ki látott ilyet?

Úgy érzem, sose volt nagyobb szükség az érzések megélésére és kifejezésére, mint most, függetlenül attól, hogy igaznak vagy félrevezetőnek minősítjük őket. Érezni ér, sőt javallott, mi több, muszáj, ha már azon kapjuk magunkat, hogy dróton rángatjuk embertársunkat szeretet és kapcsolódás gyanánt (ilyenkor a dróton rángatott embertárs cirkuszi majomnak érezheti magát, aki, ha nem követi a drót irányát, nyakára szorul a hurok).

Előfordul, hogy külső hatásra belső önvédelemből egyszer csak lehúzzuk a sorompót egy vagy az összes érzésünk kifejezése előtt, majd meg- és letagadjuk őket. Ezután, mint akik jól végezték dolgukat, arcunkra nyájas mosolyt erőltetünk, és elhitetjük magunkkal (plusz még azokkal, akikkel lehet), hogy minden rendben, kiegyensúlyozott emberek vagyunk, ránk nem hat senki és semmi, minket nem lehet kizökkenteni a kerékvágásunkból.

A következő kimondott szóig, stresszhelyzetig, anyóslátogatásig, vizsgáig, félreértésig, stb. Ekkor, személyiségtől függően, biztos robban az időzített bomba, és a bolhából elefánt lesz. Az alap "nem vetted meg az aranykarkötőt szülinapomra" alkalomból keletkezett és lenyelt indulatra és sértődésre rárakódott tíz évnyi megbánás, düh, bántódás, harag, neheztelés, csalódottság, nyugtalanság, aggódás, lelkiismeret-furdalás, szomorúságba fulladt öröm koktélja ömlik egyszerre sok esetben arra, akinek az egészhez semmi köze.

Sok lelki sebet, válást, tömeggyilkosságot, szenvedést lehetne megelőzni úgy, hogy kimondom, kimutatom (fintorgok, sírok, toporzékolok, szomorú pofát vágok), kifejezem (arcába nyomom a tortát), hogy bizony számítottam arra a karkötőre, és rosszul esik, hogy nem figyeltek rám, amikor ezt a vágyamat kifejeztem. Hozzátehetem azt is, hogy nem örülök a rénszarvasos pulcsinak, és ha már karkötőt nem kapok, kérem szépen az édességfiókból az óriáscsokit, csak nekem, csak ott, különben nem eszem meg a tökfőzeléket vacsorára.

Ha mindezt el tudtam mondani úgy, hogy nem lett belőle mély sértődés, csetepaté, hosszú évekre nyúló traumakezelési terápia az érintett félnek vagy kapcsolatmegszakítás, gratulálhatok magamnak, tudok hatékonyan információt cserélni és konfliktust kezelni. Ezenfelül, ha képes vagyok a másik fél álláspontját, magyarázatát és érzéseit meghallgatni, megérteni és elfogadni, együttérző és együttműködő embernek tudhatom magam, aki ebben a világban ritka madár.

Sok sikert kívánok ehhez magamnak is, kívánom, hogy ne hátráljak meg, ha már elindultam.. jó utat mindenkinek!