Béla

Bélát nem lehetett megkötni.. soha, semmikor.. ha mégis sikerült, 45 fokos szögben dőlt be az aszfaltnak, s úgy vonszolta magát a szabadság felé.. a másik irányba.

Szabadon csak a házban járhatott. Egy nap éhesen kelhetett, s mivel az ablakból csak a szomszédház műfénybe mártott szürke falát nézhette, megunta, s egy adandó figyelmetlen alkalommal kisurrant az ajtórésen, majd eltűnt a közeli park bokorkeretén túl.

Rekedt, visongó hang repesztette meg a hajnal álmos csöndjét:

- Béla.. Béla, hol vagy.. Béla.. gyere haza, hol vagy te dög?.. Béla..

A hang távolodva halkult, majd közeledve az erre ébredő szomszéd ablakához, erősödött, megint elhalkult, aztán egyszer csak elnémult. Béla macska létire vagy végleg egérutat nyert, vagy elkapták a fehér-sárga bundáját.

Egyik erre ébredő szomszédot megérintette Béla sorsa, mert az is lehet, hogy magára ismert. Ekképp morfondírozott félálomban: Béla, ha neked vónék, még a környékre se jönnék vissza.. inkább negyedet váltanék vagy várost.. megéri az a kicsi szabadság, aztán jössz vissza a pórázba?

Majd, mint aki valami nagyon fontos dolgot állapított meg, visszaaludt.