Bárcsak meghalnál

Nem kívánom, de kislányként gondoltam és éreztem, most meg ki is mondom, illetve írom.

Felejtsd el, hogy kéne gondolnod, érezned, mi a szokás, az elfogadott, elvárt, kikövetelt szabály, viselkedés, felfogás, viszonyulás. Azt is vesd ki a szemétre, hogy másokról mit gondolsz, feltételezel és képzelsz az össznépi normáknak megfelelően. Ha mégsem sikerül, maradj nyugodtan a dobozodban, és botránkozz meg azon, amit itt eléd tárok:

Nem baj, ha úgy érzed, de jó lenne, ha a másik ember nem létezne, akkor sem, ha az egy családtagod, barátod, ismerősöd vagy idegen.

Mert jobb őszintén és sírva szembenézni azzal, ami van, mint mosolyogva hazugságban és önpusztításban álmodozni arról, ami nincs.

Előfordult, hogy gyerekként meg akartam szabadulni a környezetemtől, mert élni születtem volna ide, csak akkora volt a nyomás és a teher, amit a vállaimon éreztem, hogy inkább akadályoztak az élésben, minthogy hozzásegítsenek.

Mire gondolok? Az embernek elég a maga baja, nem hiányzik a másiké is még egy zsák krumplinak a hátára. És ha a maga csomagjával nem boldogul, a máséval még annyira sem fog tudni.

Egy anyának elég, ha a saját és kisebb gyermekei lelki és testi terheit cipeli, nem hiányzik a férje, a szülei vagy a munkahelye gondja is. Egy apának szintúgy- elég ha a maga és a felesége bajával bajlódhat, a kollégák, szomszédok, nagyobb környezet szennyesét suvickolni már extra megpróbáltatás.

Ha a gyermek úgy érzi, hogy a szülei mindennel foglalkoznak, csak azzal nem, amivel kéne (vagyis a saját és az ő szükségleteivel és érzéseivel), és emellett nevelni, irányítani, "minden rendben van" játékot játszani akarnak, tiltakozni, lázadni, manipulálni és zsarolni kezd. Ki akar törni, hogy betörhessen (a családi életbe), vagy saját maga ellen fordul: leblokkol, megnémul, bedepresszál, fájdalmat okoz magának, netán az öngyilkosságot fontolgatja.

Ebben az állapotban teljesen normális, ha az csúszik ki a száján, hogy bárcsak meghalnál, vagy tűnj el két hétre (hogy kapjak levegőt).

Ezen csak az sértődik meg, aki nem hajlandó vállalni a valóságot, nem akarja kinyitni a szemét az igazságra, és nem szereti saját magát és a másikat annyira, hogy merjen megszégyenülni, "vesztes" lenni, és változtatni a helyzeten. Ez annak eshet rosszul, aki az össznépi normák által fabrikált dobozból nem akar kilátni.

Pedig megéri, mert hazugságban élni olyan, mint egy dobozban: sötét van és fülledt a levegő. Hát persze, hogy az jut az ember eszébe, bárcsak ne létezne az a doboz.. jobb a napfényes friss levegőn.