Az ember változik

Nem hiszem el, ha azt mondod, "én már nem változom meg, engem így kell elfogadni, ahogy vagyok." És, ha azt mondom, egy kiállhatatlan, kellemetlen hisztérika vagy, akkor se jönne, hogy legalább egy mérsékelten kellemetlen hisztérikára változz? Legalább azért, hogy jobb kedvvel találkozzunk, meg kaphatnál is általam valamit? Hát nem tenne jót neked is egy kis változás?

Éljük, hogy minden nap más. Pénteken jókedvünkben még az utálatos szomszédnak is elfelejtünk nem köszönni, hétfőn pedig még az is idegesít, ha a szél meglebbenti a hajunkat. Az évszakok is egyre kicsapongóbbak lesznek. A tél szinte tavasz, az ősz meg úgy tesz, mintha nyár lenne, és az ember is folyamatosan változik: felejti el, hogy milyen embernek lenni.

Nem is olyan régen még az is benne volt egy szerelmes dalban, hogy "ahányszor rád gondolok, ajkaim érted fohászra nyílnak". Ma nagyrészt csak annyit dúdolunk, hogy "jó vagy bébi, enyém leszel délig." Ezen kívül volt úgy, hogy reggel a wc vagy egy ölelés volt az első. Most az első mozdulatunkkal nyúlunk a telefon után, azután jöhet az, hogy "mi is van veled, de röviden, mert mennem kell."

A régi önmagamhoz képest én is sokat változtam. Például, észreveszem a világunkban és a saját magamban történő változásokat. Kezdem jobban érezni magam a bőrömben, elég kényelmes. Ráadásul, kibékültem az érzelemvilágommal, és megbarátkoztam az érzéseimmel. Megtudtam, hogy voltaképpen értem vannak, és jeleznek, ha a lelkem épp kezdene elsivatagosodni.

El sem tudom képzelni az életet változás nélkül. Keresem az olyan alkalmakat, amelyek csak arra nyílnak, hogy kilépjek a megszokottból, kigyógyulhassak a kötődési zavaraimból, vagy gyermeki módon örülhessek egy finom nugátnak, és felnőtté válva segíthessek, ha egy barátom bajban van.

Olyan akarok lenni, mint amilyen lehetek egy adott pillanatban. Ugyanakkor, számomra elképzelhetetlen, hogy más legyek, mint amilyenné válhatok.