Amikor a hazugságvizsgáló kiakad

Történt egyszer, hogy Anna már nagyon hazavágyott, és a szíve nagyot dobbant, mikor megszólalt a telefonja.
"A buszsofőr az, végre megtudom, mikor lesz az indulás", gondolta, miközben a füléhez tapasztotta a hangszórót. A telefonvonal másik végén felcsendülő férfihang ugyanolyan lelkesedéssel újságolta neki, hogy nem kell várnia holnapig, még ma szedelőzködhet, és indulhat haza.
Anna nehéz helyzetbe került, mert munkaadójától engedélyt kellett kérnie a távozáshoz.. nagy megkönnyebbülésére, meg is kapta. Hirtelen elfelejtette a többhetes fáradtságát, és kötelező feladatai mellett olyan gyorsan összepakolt, mintha azon múlt volna az élete.
Derült égből érte őt a hidegzuhany, amikor bippelt az sms, csak holnap viszik el, de hogy holnap mikor, az rejtély. Acéllá edződött lelkével a munkaadója elé állt, és közölte a kellemetlen hírt, remélve, hogy helyzete megértő szívekre huppan.. hát, nem.. elméletben máris a random ismeretlenben találta volna magát egy láblódítás fájó nyomaival a hátsóján, illetve az "elegem van, nem maradhatsz itt, már megint ez a cirkusz, menj hotelbe" fülében visszacsengő szavak kíséretében.
Anna számára súlyosbodott a helyzet, lógott a levegőben, ezért feszülten hívta a buszsofőrt, hogy mitévő legyen, mire az adott 1. magyarázatot: ma nem tudják elvinni, mert nem fizetett a német, holnap kora reggel indulnak.
Anna belső hazugságvizsgálójának műszere lódítást észlelt, tehát rögtön szembesítette a másik felet a hibával.. "kikérem magamnak, hogy kioktassanak, tisztességes ember vagyok, ha valaki, én igazat mondok, kérdezd meg a Ferit, ő is megmondja.."
Feri azzal a 2. indokkal állt elő, hogy azért nem vitték el Annát ma, mert a busz tele van cigányokkal, és Anna, gondolták, nem szeretne rokolyás cigányokkal teli busszal utazni. Végtére is csak megkímélni szerették volna őt a csalódásoktól és kellemetlen tapasztalatoktól.
Ellenben holnap kora reggel indul a busz, de ne reménykedjen, mert őt csak a déli órákban veszi fel, és ez biztos.
Anna azóta otthon élvezi a téli mínusz fokokat, és örül, hogy utazását egy pár füllentés okozta seb bánja.
Egy-egy találkozáskor kíváncsian kérdez rá rokonától, ismerősétől, "és te hogy vagy?".. mire a válaszra a hazugságvizsgáló kiakad: "Jól.. nem a munka miatt vagyok ideges.."
